Hidrológiai Közlöny 1923 (3. évfolyam)

Értekezések és rövid közlemények - Liffa Aurél dr.: A jászkarajenői „Mira” keserű vízű forrás hidrogeológiai ismertetése

52 LIFFA AURÉL DR. Felszíne a kulturától, mindenütt humusztól barnára festett, sőt csaknem fekete színű vályoggá alakult; azonban alig 10 m mélységben már változatlan lősz található. Ez utóbbiban hellyel-közzel — így a forrásterület tőszomszédságában kiásott egyik kút anyagában — a szárazföldi csigák közül Helix- és Planorbis-félék kerültek a felszínre. Hogy a lősz vertikális kiterjedése mily nagy, annak a megítélésére még az imént említett — mintegy 2—3 m-ig terjedő — egyetlen feltárás sem nyújt bővebb felvilágosítást. Csupán sejthető, hogy az tetemes nem lehet, mivel a kútból kikerült lősz között finom sárga homok is található. Azt azonban eldönteni, hogy ez utóbbi mily mélységben és mily vastagságban lép fel e helyen, épp úgy nem lehetett, mint azt, hogy alatta mily kőzet féleségek következnek. Még a diluviumhoz kell sorolnunk azt a gyöngén vörhenyes-sárgásbarna homokot, amely területünk K-i részén, a Jenői III. dűlő határában, a Karajenői csárda közelében fordul elő, a Vezsenyi-szőlőkben pedig nagyobb összefüggő területet borít. Felszínileg a diluvium több válfajával képviselve nincs. Nem lehetetlen azonban, hogy a diluviális partokkal határos alluviális területen fúrásokkal feltárt és átlag 0'80 ni mélységben levő sárga, képlékeny, itt-ott limonit-szemcséket tartalmazó agyag is — szintén még a diluviumnak a tartozéka. b) Az alluvium területünkön részben mint szikes, részben mint mocsaras, vizenyős terület van képviselve. Felszíni kiterjedésük az előbbi képződményekhez viszonyítva, jóval nagyobb. A szikes terület sötétbarna, összerepedezett, igen kemény, ásás alkalmával oszlopokban elváló agyagból áll, amelynek vastagsága átlag 0'5 m; nemritkán azonban 0'7 m-t is meghalad. Felszíni kiterjedésére jellemző, hogy a mocsaras, vizenyős területtől igen éles határral van elválasztva, ami egy sajátságos horpadásszerű depresszióban megnyilvánul. A mocsaras terű le t a térszín legmélyebb pontjait foglalja el és szintén barna, de képlékeny agyagtalajjal van képviselve. A fúrások, illetőleg a kutak szelvénye (I. a 2. sz. ábrát) részletezve a következő: 1. Legfelül sötétbarna, csaknem feketének mondható kemény agyag települ, amely átlag 0'75 m vastag. 2. Sárga agyag, kenderszemnagyságú mész konkréciókkal. Vastagsága 025—030 m. Némely helyen — így a 12. sz. fúrásnál — csak 010—0-15 ni, míg másutt viszont — így a 13. fúrásnál — 045 m-t is elér. 3. Sárga, kissé vörösbe hajló, finom kvarc-homok kevés csillámmal; valószínűleg a Tisza egykori lerakódása. Vastagsága 0 25—0-30 m között ingadozik. 4. Sárga képlő, száraz állapotban igen kemény agyag apró mész konkréciókkal és sűrűen előforduló gipsz kristálykákkal. Alsóbb részeiben limonittól megfestett foltokat, illetőleg kisebb limonit-kiválásokat tartalmaz, amik apró gyökérszálak körül elhelyezkedve, ezek redukciós termékeinek tekinthetők. Vastagsága 035—0'40 m.