Hidrológiai Közlöny 1922 (2. évfolyam)

Értekezések és rövid közlemények - Scherf Emil dr.: Hévforrások okozta kőzetelváltozások (hidrotermális kőzetmetamorfózis) a Buda-Pilisi hegységben

58 SCHERF EMIL vastag, rikító pirosszínű sáv látszik. A lila réteg fölött okkersárga meszes laza homokkő következik, amely megegyezik az agyagbánya-szelvény 4—7 m-éből leírt homokkővel, csak abban különbözik tőle, hogy benne már csak elvétve ismerhető fel egy-egy kicsi dolomitkavics, annyira elporlódtak ezek a kavicsok. A lilaszínű rétegben magában dolomitkavicsnak már nyoma sem látszik. Ebben az igen finom, lisztszerű homokkőrészletösszletben ismét feltűnik egy néhány cm vastag, de az előbb említettnél kevésbbé élénkszínű barnásvörös színű sáv. Ez a sáv több és épebb szögletes dolomitkavicsot tartalmaz, mint a homokkő többi része; (a 2. ábrában bemutatott vörös telér a hidegkúti Szarvashegyen szintén épebb dolomitdarabokat tartalmazott, mint a kőporfejtő többi sárga anyaga). Fölötte még egynéhány egymással meglehetősen párhuzamos, 5—15 cm vastag piros sáv ismétlődik az okkersárga homokkőben, 20—40 cm egymásközti távolságban. A meszes homokkő tetején rendzina-talaj van, amely a piros színeződéssel együtt sajátságos sötét-bordóvörös-ibolya keverékszínt ad. Megállapíthatjuk tehát, hogy ezen a helyen is a metamorfizált agyagmárga és a reátelepült vízáteresztőbb kőzet, t. i. a dolomitbreccsás homokkő, válllapján találjuk a rétegzés irányában feltört hévvizek s a belőlük kiszabaduló CCXj együttes hatása által okozott legerősebb szilikátbomlást, amely a tiszta halloysiterek képződéséig vezetett és egyúttal a legerősebben víztelenedett feketésibolya színárnyalatokba játszó vasoxidkolloidokat is létesítette. A halloysit—montmorillonit-féle szilikátok Franciaországból váltak először ismeretessé. Ha a francia előfordulásokra vonatkozó szétszórt adatokat összeállítjuk, azt találjuk, hogy ott is egymásbafolyó hidrotermális és pneumatohidatogén folyamatok hozták létre ezeket a szilikátokat; (1. LACROIX 106, I. köt. 472—491). Ezekkel az adatokkal egyszersmind kiegészítem SCHRÉTER (174, 214) közléseit, aki szintén észrevette forrásüledékeink és a francia centrális plató régi forrásüledékeinek hasonlóságát, de ezek közül csak a Vichy körüli forráslerakodásokat hasonlította össze VOISIN (218) leírásai nyomán a mieinkkel. A Vogézek archaikus gránit-gneisz-tömzsének déli peremén Plombiéres helységnél (Dep. Vosges) a gránitból 73° C hőfokú forrásvizek fakadnak, amelyek a völgy talpát borító, gránit- és tarka-homokkő-kavicsokból álló alluviális kavicstakarón keresztül jutnak napvilágra. A mult század ötvenes éveiben végzett forrásfoglalási munkálatoknál mészhabarccsal kötött, téglákból és homokkődarabokból épített falazatra akadtak, amellyel a rómaiak a hévforrások vizét a talajvíztől elszigetelték. Ennek a falazatnak üregeiben DAUBRÉE a recens képződésű kristályos zeolithoknak egész sorát találta. A legalsó falrészletet, amely a legforróbb víz közvetlen hatása alatt állt, zselatinszerű kolloid anyag borította, amely víztartalmú mészszilikátnak bizonyult (Ca Si O,. 2H

2 0) és a „plombiérit" nevet kapta. A kavicstelep hézagaiban ezzel szemben, zeolitok nem fordultak elő, hanem azokat sárgás, agyagos anyag töltötte ki, mely DAUBRÉE szerint (39, 567, 568, 579, 581, 585 ; 40,420,421, 448 ; 41, 463, 474, 475 ; 42, 421—423; 43, 188 ; 44, 144, 45, I. 280-282, II. 24, 27 ; 46, 31—49, 123—124) nem más, mint a halloysítnak válfaja, melyet a hévforrások a mélyből még ma is felhoznak. Ez az anyag DAUBRÉE szerint tehát a hévvízből kivált valóságos kémiai csapadék, szemben a plombiérittel, mely a falazat anyagának elbomlása útján jött létre. A plombiéresi völgy két oldalán, ahol még ma is fakadnak langyosabb vizű (15—30fok C) források, alsótriászkorú szürke, ú. n. „vogézi-homokkő" fedi a gránitot. A szürke homokkőre az alsótriász tarka homokköve települ. DAUBRÉE leírásai szerint a gránit a források közelében kétféle módon változott el. Egyrészt laza, homokos szerkezetet öltött,.