Hidrológiai Közlöny 1922 (2. évfolyam)
Értekezések és rövid közlemények - Scherf Emil dr.: Hévforrások okozta kőzetelváltozások (hidrotermális kőzetmetamorfózis) a Buda-Pilisi hegységben
HÉVFORRÁSOK OKOZTA KÖZETELVÄLTOZÄSOK A BUDA-PILISI HEGYSÉGBEN 49> halloysitos impregnáció összvastagsága a '/» m-t is meghaladja. E rétegösszlet fölött a budai márgának sajátságos, kissé zöldes-fehér színű, tajtkőre emlékeztető külsejű, zsíros tapintatú elváltozási termékét találjuk 1—2 dm-es vastagságban, melyben a márga réteges szerkezete össze-vissza gyűrt állapotban még felismerhető; savval nem pezseg. Fölötte néhány dm-es kovásodott változó. Megjegyzem, hogy a víztartalom értelmezése különösen nehéz; hozzájárul, hogy a régi elemzők nem is igen fektettek súlyt az elemzett anyag nedvességi állapotának definiálására. Sokszor nincs is megadva, vájjon a meghatározott adatok bányanedves,. 100 fok C.-on szárított, vagy a gyűjteményben légszárazra kiszáradt anyagra vonatkoznak-e. De ezenkívül az egyes csoportokon belül, a fent megadott molekulaarányoktól meglehetősen nagy eltérések fordulnak elő az Ah O3: Si O2 viszonyban is, ami a STREMME-féle (189, 192, 196) kolloidkémiai felfogásnak éppen egyik főtámasza. (Ezekre a kérdésekre nézve 1. HELMHACKER (83) munkáját és a 45 jegyzetet 62 oldalon is). A régi kutatók, akik a kolloid anyagok állapotváltozásait még nem ismerték, sokszor a különböző lelőhelyekről származó, lényegében véve azonos anyagokat, melyek csak különböző kolloidállapotváltozásokon mentek keresztül, új nevekkel látták el, melyek ma már indokolatlanok. Pl. a confolensit néven ismert anyag Confolensrő! (Dep. Charente), melyben a molekulaanyag AI2O3: Si 02 = 1:4-66 [BERTHIER (13), 58; (106) 1. 481] és a lenzinit (séverit) Saint-Severről (Dep. Landes), melyben AU O3: Si O2 = 1:3-85 (PELLETIER 106, I. 481) kétségtelenül mindakettő azonos a montmorillonittal. Sokszor viszont egy és ugyanazon névvel jelöltek az AI O3: Si 0 2 arányban egymástól nagyon eltérő ásványokat. Pl. a Káliról (Eifel-hegység) származó lenzinit névvel jelölt anyag, melyben AI2O3: Si 02= 1:1-68 (JOHN 89) és a La Vilate-i (Dep. Haute-Vienne) lenzinit néven leírt anyag, melyben Ala OS: Si 0» = 1:1-71 (SALVÉTAT 160, 112—116) mindkettő halloysit-féleség, míg a fentemlített Saint-Séverről származó „lenzinit" tulajdonképen montmorillonit-féleség. DAUBRÉE munkáiban a „halloysit" nevet sokszor gyűjtőnévként használja az összes idetartozó, anyagokra. Egyszóval: a nomenklatúrában nagy zűrzavar uralkodik, melyben legjobban az említett LE-CHATELIER-féle beosztással tájékozódhatunk, akkor is, ha STREMMR-VCI együtt az Ah 03: Si O2 arányt az egyes csoportokon belül inkonstansnak tartjuk. Egyébként a halloysit-ot első elemzője BERTHIER (11) felfedezője: OMALIUS D'HALLOY belga geologus után nevezte el, aki ezt az ásványt az Angleure (Belgium, Lüttich [Liége} mellett) falúnál lévő vas-, cink-, ólom- ércbányában fedezte fel, fehér kagylós törésű, körömmel karcolható, polírozható, a széleken áttetsző anyag alakjában; a nyelvhez tapadó amorf ásványban, melyet a H2 SO4 már hidegen is könnyen megtámadott, AI2 O3 : Si O2 = 1 : 1-97 volt. A montmorillonit típúsa az a puha, szappanos tapintatú, organikus anyag nyomától rózsaszínre festődött anyag, amelyet DAMOUR és SALVÉTAT (37) Montmorillon-ról (Dep. Vienne) ismertettek, ahol barna agyagban, fészkekben fordul elő. (8°/o Fe2 Ű3-t tartalmazó, vörös agyag képében mutatkozó feleségét DUFRENOY [58, 399] már előbb írta le a liászarkozás homokköveinek aljáról, Montmorillon-ról; ebben az arány AI2 O3: Si O2 = 1 : 3-24 volt, míg előbbiben AI2 Os: Si O2 = 1 : 4*20). H Cl nehezebben, H2 S 0« erősen megtámadta. Kiegészítésül megjegyzem, hogy ezekhez az aluminiumoxid-kovasavvegyületekhez mind genézisben, mind sajátságaiban igen hasonló a nontronit (vagy chloropal), amely amorf szalma-zöldes-sárga víztartalmú vasoxid-kovasav-gél, melynek összetétele szintén kissé ingadozó, de általában véve közel jár az: Fe^ O3. 3Si 0 2. 5H a O-hoz; a Nontron (Dep. Dordogne) melletti vas-mangán-érc bányából írta be először BERTHIER (12). (Gyűjteményben való eltévésnél mindezeket az ásványokat bura alatt kell tartani, melyben a levegőt állandóan vizzel telítve tartjuk ; máskülönben hamar elveszítik üdeségüket, elporladnak).
