Hidrológiai Közlöny 1921 (1. évfolyam)

Értekezések és rövid közlemények - Horusitzky Henrik: Budapest Székesfőváros hidrológiai viszonyairól

BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS HIDROLOGIAI VISZONYAIRÓL 39 megállapításaival (Lásd: A budapesti Duna paleohidrografiája. Földtani Közlöny 1918. XLVIII. kötet 184-200 oldal). Látjuk hogy a békásmegyeri nagy kanyarulat a mai Margithid táján a pesti holocén terraszra csapott át, ahonnan azután a Bakáts-tér táján a holocén Lágymányosra kanyarodott el. Budapest balparti területének talajvízével jelenleg az a Duna-ág van szorosabb kapcsolatban, amely a pleisztocén part alatt folyott, ahol a mai állatkert táján a Rákos-patak vize beléje ömlött. Közel a Rákos-patak torkolatához egyesült vele még a Városligeti-patak vize is, amely a kőbányai Ó-hegy alatt az ottani pliocén part tövében eredt és onnan a Lapos-dülőn, Lóversenytéren és a Városligeten keresztül, tehát ÉNy-i irányban igyekezett a Duna völgye felé. A Rákos-pataktól É-ra létezett ezenkívül még az ú. n. Köszörűsárok is, amely a Lőpormalmi-dűlő helyén levő mocsarak vízét csapolta le. Egy kis csermely nyomait találjuk továbbá az Orczy-kertben is, amely a Tisztviselő-telep felől ezen a kerten keresztül folyt és az egyetemi fűvész kert alatt elterülő mocsárban végződött. Hasonló csermelyek voltak még más pontokon is. Mindezek vize a pleisztocén part alján végig húzódó mocsarakba futott össze, majd pedig onnan a Duna emiitett szélső ágába szivárgott át. Ennek analógiáját megtaláljuk még ma is az erzsébetfalvai Duna-ág baloldali magas partján, ahol hasonló források és előttük alacsonyabban elterülő mocsarak még ma is léteznek. Ugyanígy fakadtak források a pesti pleisztocén magas part falából is, amelyek jelenleg is megvannak, csakhogy eltakartam Vizük mostanában a feltöltött ó-alluviális homok és kavics takaróban szivárog tova és csak egyes mélyebb pincékben van alkalom arra, hogy mint talajvíz-forrás is jelentkezhessék. Ezen források vízéhez hozzájárul még a mai Rákos-patak vize is, amely a régi betorkolása helyén a már magában is bőséges talajvizet még inkább szaporítja. Hogy jelenleg (1920. télutóján) a rendesnél több talajvíz mutatkozik, mint más években, annak okát a meteorologiai viszonyokon kívül még abban látja az előadó, hogy a Duna partját részint feltöltéssel, részint rakpart építéssel eltorlaszolták, tehát többé-kevésbbé impermeábilissá tették, minek következtében a talajvíz nem szállhat le többé oly könnyen a Dunához, mint azelőtt tisztán a kavicsban. A Duna áradásakor pedig a K-ről jövő talajvizek a partvédelmi töltéseken megakadnak és hátrafelé felduzzadnak, amit végre még az is előmozdít, hogy ilyenkor a Duna vizének kiáramlása is a belvizeket visszaszorítja. Végül hangoztatja az előadó a talajvíz pontos ismeretének nagy fontosságát úgy általános városrendezési, mint pedig közegészségügyi szempontokból is; valamint javasolja, hogy ha a Székesfőváros az időnként fenyegetőbben fellépő pincevizektől és a velejáró egyéb kalamitásoktól meg akar szabadulni, akkor a pesti oldalon, a keletről beáramló talajvíz radikális elhárítása végett, a Hungária-körúton egy vízgyűjtő csatorna építendő, másrészt pedig a városhoz közelebb, eső Rákos-patak medre szabályozandó.