41. Hídmérnöki konferencia. Szolnok, 2000.

A MAGYARORSZÁGI TISZA-HIDAK FELSZERKEZEÍEINEK TÖRTÉNETE (előadás tömörítvény) Dr. Domanovszky Sándor Minőségügyi és hegesztési igazgató Ganz Acélszerkezet Rt. A Tisza első állandó hídját, a franciák által tervezett és kivitelezett szegedi vasúti Tisza-hidat 1858-ban helyezték forgalomba. Az azóta eltelt több mint 140 esztendő alatt történteket megkísérel­tük táblázatos formában összefoglalni. Az építés sorrendjében összeállított I. táblázatból az alábbiak olvashatók ki (a Történelmi Magya­rországra vonatkozóan): - Az első világháborúig 20 átkelőhely létesült, ebből 9 közúti, 2 közúti-vasúti és 9 vasúti híd épült (a századfordulóig főként vasúti-, azt követően több közúti hidat létesítettek); - 1919-ben a visszavonuló román csapatok 7 hidat felrobbantottak, ezek helyreállítása (többé-ke­vésbé eredeti formában) 1923-ig tartott; - a trianoni országvesztés során 7 Tisza-hidunk idegen földre került; - a két világháború között további 6 átkelőhely létesült, ebből 3 közúti-, 2 közúti vasúti- és 1 vas­úti-híd (a titeli közúti és vasúti hidakat a jugoszlávok építették a 30-as években, 1942-ben, - amikor ezt a területet visszacsatolták - felrobbantották mindkettőt, mi csak újjáépítettük, mire elkészültek, a németek újra felrobbantották őket, roncsaikat a jugoszlávok 1945-ben visszakapták); - a II. világháború végén minden Tisza hidunkat felrobbantották a németek (néhányat bombatalá­lat is ért); - 1945 után elkezdődött az újjáépítés, melynek során csak 4 hidat lehetett rekonstruálni (algyői, csongrádi, kiskörei, tiszaugi), a többi helyére új szerkezet került; - a II. világháború után 8 új közúti átkelőhelyet létesítettek (ebből 2 feszített vasbeton), melyek ré­vén a vasúti hidakról lekerülhetett a közúti forgalom (2001 után már csak Kiskörénél lesz közös híd), míg egyetlen új vasúti átkelőhely sem épült; - a Történelmi Magyarországot is figyelembe véve a Tiszán eddig 34 átkelőhelyet létesítettek, melyből Csonka Magyarországon jelenleg (ül. 2001-től) 23 van. A II. táblázat a Csonka Magyarország-i, jelenlegi helyzetet foglalja össze. Megállapíthatók belőle: - a Tisza hidak hossza 193-584 m között változik (főként az árterületektől függően), míg a Duna­hidaké 331 -900 m, átlagosan 400-500 m, tehát ilyen szempontból nem túl nagy a különbség, sőt a Sze­gedi Északi híd az ország legnagyobb fesztávú (144 m) gerendahídja és az új csongrádi vasúti híd az ország legnagyobb fesztávú (120 m) vasúti hídja. A hidak esztétikáját tekintve azonban meg lehet ál­lapítani, hogy a budapesti szebb hidaknak a Tiszán nem akad párja! 9

Next

/
Thumbnails
Contents