40. Országos Hídmernöki konferencia. Baja, 1999.
A mindkét fél egyetértésével, korhű formában tervezett újjáépítés elkészült háromnyelvű (magyar-szlovák-angol) engedélyezési tervét és a vállalkozók versenyeztetésére összeállított ajánlati kiírást a szakértők ugyan tárgyalták, de már az elfogadásra nem került sor. KORMÁNYKÖZI MEGÁLLAPODÁS A tárgyalások felújítására 1998. év második felében került sor, amikor a szakértők a még tisztázandó részletek egyeztetése után elkészítették a versenytárgyalási dokumentációt, és országaikban beszerezték a szükséges engedélyeket. A két ország minisztériumai időközben lefolytatott brüsszeli tárgyalásai eredményeként az EU a híd újjáépítéshez ajánlott korábbi segélyösszegét megduplázta. A két ország miniszterelnökei 1999. szept. 18-án a híd helyén, a Duna közepén, egy hajón írták alá azt az egyezményt, amely rögzítette az újjáépítés szándékát, főbb feltételeit. A munkák mielőbbi beindítása érdekében a Pont-TERV Rt. és a Dopravoprojekt elkészítette, közös közreműködés eredményeként, az ajánlatkérési dokumentáció tervrajzait és az UTIBER Kft. és a Slovenska Sprava Ciest mérnökei kidolgozták a dokumentáció műszaki és egyéb feltételeit. A vélhetően 1999. év II. felében elfogadásra kerülő ajánlati dokumentáció szerint meghirdetésre kerülő versenytárgyalásról, illetve a kivitelezési munkákról reményeink szerint a következő évek konferenciáin már mint tényekről tudunk beszámolni. Bazsó Gyula: (Ganz Acélszerkezet Rt.) AZ UTÓBBI 10 ÉVBEN LÉTESÍTETT ÚJ ÁTKELŐHELYEK A DUNÁN Az előttünk álló tíz évben építeni és felújítani szándékolt Duna-hidak - Budapest, Északi körzet, Szekszárd, Esztergom, Dunaföldvár, Margit híd - száma, a műszaki feladat nagysága indokolttá teszi, hogy áttekintsük elődeink tevékenységét, ahogyan azt dr.Domanovszky Sándor úr előadásában tette, illetve felidézzük az elmúlt 10 év eseményeit. A nyolcvanas évek végén a Hídépítő Vállalat fővállalkozásában a Ganz Acélszerkezet Rt. acélszerkezeti munkájával elkészült az első hazai Nagy-Dunaági öszvérhíd, majd a kilencvenes évek első felében - szerepcserével - a Ganz Acélszerkezet Rt. fővállalkozásában, a Hídépítő Rt. mélyépítési tevékenységével a Lágymányosi híd. Engedjék meg, hogy szakterületemnek megfelelően a következőkben e két híd acél felépítményi munkáiról szóljak. Az M0 autópálya-gyűrű első szakaszával együtt épült a Hárosi Duna-híd. A parti hidak nyílásbeosztása: 3 x 73,5 m, a mederhíd 3 x 108,5 m, a híd teljes hossza 770,42 m. 9