Dr. Domanovszky Sándor: A hazai hegesztett közúti hidak építésének története. Különlenyomat a 39. Hídmérnöki Konferencia előadásainak kiadványából (1999)

vizsgálatok százai voltak szükségesek és a Minőségtanúsítási Dokumentáció 22 kötete mintegy 2200 oldal terjedelmű! Gyártástechnológia A gyártástechnológia - melynek a hegesztés csak egy (de meghatározó) része szintén szerkezetorientált kell legyen. Rendkívül fontos a gyártási részegységek helyes megválasztása, a méretpontosság biztosításának módja (előzetes összeállítás, zsugorodási ráhagyások, utólagos méretrevágás, készülékezés stb.), valamint az előszerelési lehetőségek optimális megválasztása. A főtartókat általában külön ki szokás fektetni (27. kép). Elmaradhatott ez (első ízben) a szekrényes barcsi Dráva-hídnál, ahol a teljes keresztmetszet egyszerre került összeállításra (28. kép). Az Árpád hídnál azonban - a ferde (hídtengelyre nem merőleges) alátámasztások miatt - a feladat csak három lépcsőben volt megoldható: főtartó kifektetés, pályaszerkezet előszerelés (29. kép), végül egy-egy - max 100 t súlyú - teljes keresztmetszetű szerelési egység összeállítása (30. kép). Alapvető annak meghatározása, hogy a beemelési egység hol kerüljön végleges összeszerelésre. Ennél is úttörő szerepet játszott az Erzsébet híd, melynél (a Lágymányosi telepen) 100 tonnás, 10x20 m méretű részekké szögecselték össze az egy keresztmetszetet alkotó 5 db gyártási egységet, majd ezeket erre a célra kialakított pályán kitolták a Duna partjára (31. kép). Itt úszódaruk tették uszályba és vitték a beemelés helyszínére (szemben azzal az eredeti elképzeléssel, mely szerint előszerelés után a hídkeresztmetszetet a Lágymányosi telepen újra 5 egységre bontják és közúton szállítják az építés helyére, ahol ehhez, közvetlenül az épülő híd mellett, külön állványszerkezetet létesítenek és ott készítik el a szögecskapcsolatokat). Az Árpád hídnál ugyanez a módszer már nem volt alkalmazható, mert az úszódaru onnan nem tudott lejönni, ezért az uszályba rakáshoz egy speciális, a víz fölé nyúló darupályát (100 t teherbírású daruval) kellett létesíteni (32. kép). Fontos kérdés az előszerelési szakaszok, valamint az átfedések (a csatlakozó, visszamaradó hídrész) hosszának - igen gyakran a gyártás és szerelés átfedésének, ül. az építési idő csökkentésének érdekében, vagy a rendelkezésre álló hely függvényében történő - helyes megválasztása (33. kép). Szereléstechnológia Alapvető kérdés, hogy a szerelési egységeket véglegesen hol és mekkora darabokban állítják össze és milyen módon juttatják végleges helyükre. Az építés sorrendje történhet a híd egyik végétől a másikig folyamatosan haladva (pl. szolnoki híd, 34. kép), vagy készülhet a parton és szakaszos behúzással kerülhet a helyére (pl. tiszafüredi híd, 35. kép, vagy a tahitótfalui híd, 36. kép), netán nyílásközéptől a pillérek felé haladva (pl. Erzsébet híd, 37. kép), szárazföldön autódarukkal dolgozva (38. kép), vagy a partok irányából közép felé, zárótaggal operálva (pl. algyői híd, 39. kép), esetleg az egyik mederpillértől kétirányba - "egyensúlyozással" - haladva (pl. Árpád híd, 40. kép), használhatnak a szélső nyílásoknál állványokat (pl. hárosi Dunahíd, 41. kép), ekkor a medernyílásokban elegendő a segédjármok igénybevétele, előfordulhat, hogy külön szállító- beemelő-szerkezetet kell építeni a parton összeállított szerelési egységek végső helyükre történő juttatásához (pl. polgári híd, 42. kép), vagy esetleg az utolsó tag végleges méretben történő beemelhetöségéhez a szélső szakaszt ideiglenesen hátrahúzzák, mint azt a Lágymányosi hídnál, a közel 100 m-es, 1000 tonnás jobbparti résszel tették (43. kép). Megjegyezzük, hogy a felsorolt hegesztett közúti hidak építésénél mindenütt a korszerű szabad szerelési módszert alkalmazták. 9