39. Hídmérnöki konferencia. Eger, 1998.

Tartalomjegyzék

tán anyagot eredményez. A végtermék tulajdonságait nagyban befolyásolja a töltőanyag minősége és mennyisége (pl. keménység, kopásállóság), a segédanyagok (pl. UV-stabilizátorok) stb. 3.2. A poliuretán elasztomerek reakcióját zavaró tényezők A poliuretán elasztomer kémiai reakcióját alapvetően meghatározza a környezet és az alapfelület hőmérséklete, mely általában + 5 °C ... + 30 °C között kell legyen. E hőmérséklet alatt a kémiai reakcióhoz szükséges molekulamozgás nagyon lelassul, e hőmérséklet felett pedig terülési problémák lehetnek. Az anyagot egyébként a szóráshoz melegíteni kell (a viszkozitás csökkentése és a megfelelő reakciósebesség beállítása érdekében). A poliuretán elasztomer keletkezési reakcióját a nedvesség (víz) jelenléte zavarja, mert az izocianát komponens víz hatására széndioxi keletkezése mellett bomlik, s a keletkező gáz az elsztomert anyagában vagy határfelületén felhabosítja. 3.3. A poliuetán elasztomer kémiai ellenállóképessége A kitérhálósodott poliuretán elasztomer közepesen sűrű térhálójú műanyag, ennek megfelelően vegyszerállósága a műanyagok között a középmezőnyben helyezkedik el: híg savaknak, híg lúgoknak, sóoldatoknak, ásványolajoknak, benzinnek, kátránynak, bitumennek ellenáll. A híd- és egyéb mütárgyszigetelési gyakorlatban előforduló vegyianyagok tehát nem károsítják. A kitérhálósodott anyag fiziológiailag semleges, stabil műanyag, nem veszélyes hulladék. 4. A kész szigetelés repedésáthidaló képessége Az elsősorban rugalmas tulajdonságokat mutató, teljes felületükün tapadó poliuretán elasztomerek egyik kimagasló tulajdonsága a repedésáthidaló-képesség. A beton szerkezeteken előforduló repedésmegnyílás extrém igénybevételt jelent a szigetelőanyag számára, hiszen elvben a repedés felett végtelen megnyúlás következik be. Elvben a szigetelőrétegnek azonnal át kellene szakadnia. A tapasztalat azonban mégis az, hogy a jól megválasztott rendszerek az egymásra szuperponálódó éves és napi hő ingadozásra, valamint a terhelés okozta mozgásokra megnyíló vagy mozgó repedéseket áthidalni képesek. A repedéseket áthidaló rétegek különféle képeket mutathatnak: ilyenek többek között a hézagélre tapadó, vagy azon kissé megcsúszó, a repedést kontrakcióval áthidaló plasztoelsztikus modell, a hézagéiról felváló, a repedést kontrakcióval áthidaló rugalmas modell, a hézagélre tapadó, a rétegben kisebbnagyobb repedéseket létrehozó rugalmas modell, a hézagélre tapadó, a hézagmozgás hatására felgyűrődő plasztikus modell. Az, hogy a rugalmas szigetelőrétegek erre az igénybevételre mégis bizonságos repedésáthidalással válaszolnak, két módon is magyarázható. Az egyik elmélet szerint a repedés feltágulásakor kismértékű beszakadás következik be a szigetelőréteg alső felén. Itt feszültséggyűjtő hely alakul ki, a feszültség azonban a repedés keletkezésének lassú volta miatt, s az anyagban meglévő kismértékű plasztikus tulajdonság miatt fokozatosan leépül. A további mozgást a szigetelőanyag keresztmetszet csökkenéssel (kontrakcióval) veszi fel. A másik elmélet szerint a repedés feltágulásakor igen koncentráltan keresztirányú vastagságcsökkenés következik be (kontrakció), mely az anyag nagy belső szakítószilárdsága miatt nem az anyag átszakadásához, hanem a repedés széleiről való felszakadáshoz vezet. Ez a felszakadás addig tart, míg elegendő szélességű rugalmas szigetelőanyag nem áll rendelkezésre, hogy nyúlással a repedés mozgását áthidalni tudja. A repedés széléről való felszakadást a megfelelő tapadószilárdságot biztosító alapozóréteg szabályozza. Nagy valószínűséggel mindkét folyamat szerepet játszik a repedésáthidalásban, de a poliuretán szigetelőanyagok esetében a rugalmas tulajdonságok dominanciája miatt az utóbbi viszi a vezető szerepet. 24