Hídmérnöki konferencia. Balatonfüred, 1992.

Előszó

ELŐSZÓ A hidas szakma régi hagyománya, hogy évenként egy alkalommal szélesre tárt kapukkal fogadja a hidügyben szorgoskodókat. Eleink 1962-től regisztrált formában, előbb csak "hidmérnöki értekezletnek" nevezve rendezték meg ezt a szakmai fórumot, amely otthont adott az új technológiák, elméletek megismerésének, a hazai és később egyre szaporodó külföldi esettanulmányok ismertetésének. Amig a korábbi években szinte kizárólag az "állami" hidszakértők találkozója volt a rendezvény, addig ma már egyéni vállalkozók, külföldi üzletemberek is gyakran megjelennek. Átalakult a részvétel rendje is, meghallván az "idők szavát", csaknem egy "vállalkozássá" fejlődött az időközben konferenciává átkeresztelt rendezvény. A megnövekedett hallgatói létszám, (1992-ben csaknem 160 fő vett részt a közös munkában), a 3 nap egyharmadát kitöltő szponzorált előadás, a kiállítások szervezése jól szolgálta azt a törekvést is, mely szerint ne csak a korszerű technikák, technológiák, hanem a kisebb kisvállalkozások is megismerhetők legyenek. Korrekt partneri kapcsolatok kialakításának és továbbépítésének színhelye a konferencia. Az 1992. évi, Balatonfüreden megtartott 33. Hidmérnöki Konferencia hivatalos kiadványát tartja kezében az olvasó. Abban bízva, hogy fentebb vázolt törekvéseinket ez is szolgálja, adjuk most közre a konferencia ajánlásait, előadásainak vázlatát és a fórumon lezajlott vitát. Megköszönve a tavalyi munkát, ezúton kívánok újabb eredményes együttdolgozást, sok sikert az 1993. évben, Győrött megtartandó 34. Hidmérnöki Konferencia munkájához. Budapest, 1993. március 15. Regős Szilveszter főosztályvezető

Next

/
Thumbnails
Contents