Szikszay Gerő, Magyar mérnökök. 2. füzet (Szeged, 2003)

Nyugdíjban szakértőként, majd megbélyegezve Szikszay Gerő 1935-ben vonult nyugalomba, miután minisztériumi osztályfőnöki címet adományozott részére a Kormányzó. A nyugdíjba vonulás nem jelentett számára semmittevést egy pillanatig sem, mert szakértői munkát vállalt (1944-ig) pályaudvarokkal és a közúti vasúttal kapcsolatos műszaki ügyekben, majd eladta budai lakását, s kiköltöztek Szentendrére. Szerencsére, mert talán ezért vagy inkább azért, mert Mihailich Győző egyetemi tanár kiállt mellette, megúszta a kitelepítést, ami magas beosztása, „Méltóságos" címe miatt ,járt volna". Külön kegyként félnyugdíjat kapott, ám nem sokáig élvezte. Sok szellemi, majd a Szentendrén végzett fizikai munkában megfáradva 1954-ben eltávozott az élők sorából. Mérnökgeneráció a Szikszay családban A családi háttér felvázolásakor már szó volt, hogy ősei két évszázadon át apáról fiúra hagyományozták hivatásukat. Szikszay Gerővel új korszak, a műszaki pálya öröklődése kezdődött, s tart már több, mint 100 éve. Az ifjabb Szikszay Gerő szintén a műszaki pályát választotta, s a feszített betonalj kísérletekbe már 1942-ben bekapcsolódott, melyben édesapja - a hídtervező - az 1920-as évek végén maradandót alkotott, szabadalmat is kapott. Szikszay Gerő unokája, Júlia építész és dédunokája, Gergő is mérnök lett. bzikszay család címere