Békefi István: Zalai utak (Zalaegerszeg, 1978)

I. A római kortól a honfoglalásig

A RÓMAI KORTÖL A HONFOGLALÁSIG A rómaiak pannóniai uralma előtti időről Zala megye területére megbízható adatunk nincs arra nézve, hogy milyen útjai voltak és hogyan bonyolították le a közlekedést az itt lakó népek. A rómaiak megyénk területére valószínűleg időszámításunk szerinti I. század második felében vonultak be. Útépítési tevékenységük (i. e. 100 körül) a legnagyobb mértékű volt. ők már akkor felismerték azt, hogy időjárási viszonyoktól függetlenül használható, jó utakra van szükség — az elsődleges hadászati szempontokon kívül — a kereskedelem lebonyolítása és a kulturált társadalmi élet fejlesztése érdekében. A kutatások szerint Pannónia magyarországi területén — amelyek megyénket is érintették — a rómaiak által épített utak léteztek. A rómaiaknak az egyik legfontosabb főútvonala vezetett át Zala megyén — a híres Borostyán út —, amely ÉszakEurópát kötötte össze Itáliával. A II. századból fennmaradt Itinerárium (útitérkép) szerint Halicanumnál (Alsólendva) lépett a Felső-Pannóniának nevezett mai Dunántúl területére. Aquielaiaból — amely a birodalom északi része felé vezető utak középpontja volt — Emonan (Laibach), Halicanumon (Alsólendva), Savarián (Szombathely), Scarbantián (Sopron) át Vindobonába (Bécsbe) vitt. Alsólendva és Szombathely között — a Borostyán úton — volt Salla (Zalalövő), ahol municípium volt (törvényhatósági joggal rendelkező település). Ennek a római kori településnek a feltárása jelenleg is folyik és ennek befejeztével lehet csak eldönteni, hogy milyen szerepet töltött be a birodalomban. Feltárások folynak még Becsehely és Zalaszentgrót határában is, ahol gazdag római kori leletekre bukkantak. Zalalövőnél a Zala folyón hídon, Muraszerdahelynél pedig a Murán réven történt az átkelés. A rómaiak nemcsak építették az utakat, hanem azokat fenn is tartották. Mivel a Borostyán út főútvonal volt, ezért annak felügyeletét a curatorok látták el, a másod- és harmadrendű utakét pedig a cenzorok. A másik fontos útvonal: Szombathelyről Zalabéren, Sümegcsehin, Valcumon (Fenékpuszta), Limusán (Szigetvár), Sopianaen (Pécs) át Mursába (Eszék) vezetett, s ennek az útnak a Balaton délnyugati csücskénél az elmocsarasodott Zalán csak Fenékpusztánál volt egyetlen jó átkelőhelye. Ebből az útból Sümegnél egy átkötés volt Somlóvásárhelyre, ahol a Veszprém—szombathelyi útba csatlakozott. S még egy másik diagonális út létezett, amely Fenékpusztánál keresztezte a Savaria— mursai utat és Poetoviot (Pettau) kötötte össze Aquincummal (Buda). A kiépített utak által behálózott területeken élénk kereskedelem és katonai átvonulások történtek, de hogy a Balatont úgy katonai, mint kereskedelmi víziutat használták-e, erről semmi meggyőző adatunk nincs. A rómaiak fejlett kultúrájára vall azonban az, hogy a III. század végén — Galerius császár idejében — a Balaton vízszintjét állandósították. A tó és a Duna között csatornát ástak, s a lefolyást zsiliprendszerrel szabályozták. A csatorna megközelítőleg a jelenlegi Sió-csatorna helyén volt. A szabályozás által jelentős hasznos területet szereztek művelésre. A római uralom megszűnte után a csatorna fenntartásával senki sem törődött, a partjai bedüledeztek, s megszűnt a Balaton vízszintjének szabályozása, ami által még nagyobb területek mocsarasodtak el a tó zalai oldalán is. Ebben az időben félsziget volt a Szentgyörgy-hegy és időszakosan sziget a szigligeti halomcsoport, (így érthető, hogy 1389-ben Tihanyt is Szigetnek mondták.) A római birodalom erejét és nagyságát a népvándorlás meg-megismétlődő támadásai kezdték megingatni, amelynek első hullámai Pannóniát a IV. század hetvenes éveiben érték el. A keleti gótok egy nagyobb csoportja az alánokkal együtt a 380. év tavaszán betört Pannóniába és számos város — Mursa (Eszék), Stridon (Stridóvár) — pusztulása jelezte útjukat. A döntő harc helyett azonban Gratianus császár Pannóniában, a Balatontól nyugatra eső részen letelepítette a barbárokat. 7