Veszprém megyei közutak története (Veszprém, 1990)
A hűbériség korának úthálózata. Kereskedelmi utak, hidak és városok vámja, postautak
A Rákóczi-szabadságharc dunántúli postáinak működéséről viszonylag keveset tudunk az itteni váltakozó hadihelyzet következtében. Esterházy Antal tábornagy tábori könyvéből, levelezéseiből ismerjük Erős István tábori postamester nevét, Szabó György pápai, Győri László simontornyai, Vass Péter dörögdi postamestert. Sümeg elszökött és labanccá lett postamesterével szemben Esterházy az eljárást Erősre bízta. Szabó János keszthelyi postamestert utasította, hogy 50 forintot fizessen vissza. A Pápai nevű ugodi postamestert utasította, hogy Bezerédi Imre brigadéros leveleit stafétával továbbítsa. A dunántúli vármegyék Sümegen, 1708. január 15-28-án tartott kerületi gyűlésen a Kőszeg, Szombathely, Rum, Jánosháza, Alásony, Pápa, Patona, Szentmiklós és Ete közti postavonal felállításáról határoztak úgy, hogy Pápáról Vásárhelyen át Sümegre is vezessen postajárat. A Dunántúl német megszállásával ezek a postaállomások hamarosan megszűntek. A történelmi példák az ókortól kezdve azt mutatják, hogy az állam egyetemes érdekeit szolgáló egységes úthálózat létesítését csak az államhatalom tudja biztosítani. Későbbi korokban az utak nem az államhatalom, hanem a vármegyék kezelésében voltak, melyek azok gondozását, fenntartását a jobbágyközségekre bízták. A XVII-XVIII. században a legtöbb országban - így hazánkban is - az országutakon túlnyomó részben kereskedelmi forgalmat bonyolítottak le, személyforgalomra ezek rossz állapotuk miatt nem voltak alkalmasak. Megyénk útjai sem voltak burkolattal ellátva, ezek használhatósága a talajok minőségétől és az időjárástól függött. A közutaknak a közlekedésben elfoglalt szerepét növelte a postajáratokbeindítása I. Ferdinánd idejében 1558-ban. Ezek XVI. századbeli továbbfejlesztésével az utak jelentősége tovább nőtt, és az útügynek törvényes úton történő rendezése szükségessé vált. Az 1597. és 1599. évi törvények foglalkoznak már az utakkal. Az előbbi az ispánoknak és alispánoknak kötelességévé teszi minden megyében azon utaknak, „melyeken a kereskedők barmaikkal járnak, kelnek", vagyis a királyi és községi utaknak (viae regiae ac publicae) törvényes mértékű kiszélesítését. Az utóbbi pedig elrendeli az utak javítását, és a hanyag alispánokkal szemben 24 forint pénzbüntetést állapít meg. 2')
