Karoliny Márton: Tolnai utak. (1982)

Bevezető - V. A török hódoltság megszűnésétől a szabadságharcig

megszállási lehetőséggel. A forgalom nagyságrendjére, a XIX. század végén végzett forgalomszámlálás adataiból lehet visszakövetkeztetni. Eszerint Dunaföldvárnál 270, Paksnál 380, Szekszárdnál 530 naponta átvonuló szekérre lehet becsülni az éves forgalom átlagát. Az átmenő forgalom a három helység között 130-180 szekér lehetett naponta, ami ugyanakkor jelentős személyforgalmat is jelentett. Ezt szolgálták ki a buda-eszéki úton Ercsinél a Rácz, Dunaföldvár és Kömlőd között a Leányvár és gyűrűsi, Paks és Szekszárd között a Hideg, a Szépasszony és Zöldfa, Almás előtt az ebesi, Almás után a Nekeresd, Bátaszék után a Furkó, Mohács előtt a Csellé csárdák. A szekszárd-bonyhád-pécsi úton a hidasi, a leányvári, a moczvai és a Király hídja, a baranyai határon. A Tamási felé vezető úton a Diófási, a Decsivölgyi és a Szúnyog. A dunai réveknél a Felhágó, a korsóföldi és a Bor-révnél levő csárdák. Só-utak A „só-utak" fogalma ebben a korszakban is élő volt, mert Dunántúl sószükségletét továbbra is a Maroson és Tiszán szállították Szegedig, onnan közúton, a dunai réveken át, Simontornyán keresztül. A só elosztását sóhivatalok végezték, jelentős jövedelmet hozva a KirályiKamarának, az árusítás regálé volt. II. József uralkodása alatt, a só árának mázsánkint 11 krajcárral történt felemeléséből kívánták fedezni az úthálózat kiépítésének költségeit. Ez elviselhetetlenül súlyosan érintette a parasztságot, annál is inkább, mert a sóért ezüstpénzben, nem devalválódó bankóval kellett fizetni. Nagy ellenállást váltott ki ez az intézkedés úgy, hogy még a nemzetes urak is közbenjártak a felfüggesztéséért. Az útügy fejlődése a szabadságharcig Az 1750. és 1848. közti évszázad a közutak építésében, az útügyi szervezet létrehozásában, minden nehézség dacára eredményeket is hozott, részben az osztrák egységesítő törekvések hatására is. Az utakkal kapcsolatos intézkedések a vármegyei alispán hatáskörébe tartoztak, aki a járási főszolgabírók, a fokozatosan munkába lépő útbiztosok útján intézkedett, a megyei földmérők, a geometerek szakvéleményei alapján, akik képesítésük szerint útmérnökök voltak. A korszak mérnökeit az 1782-ben Pesten felállított Institutum Geometricum képezte ki, 1850-ig, amikor az Ipartanodát a Mérnöki Intézettel egyesítették. Nevezetes mérnöke volt a vármegyének Vertics Ferenc és Schnemann József, aki a megye térképét a XVIII. század végén szerkesztette. Ez a térkép jelent meg a Görögés Kerekes-féle megyei térképsorozatban, 1800-ban. Egy korábbi Tolna megyei térkép br. Lichtenstern József Viarum Societatum Membrum - térképe 1793-ból való. Az útügyi igazgatás önállósulása az 1790-91. évi országgyűlésen indult meg, mikor bizottságot küldtek ki a közutak építésének előirányzására. Jóval később, az 1825-27. évi országgyűléssel és a Széchenyi István fellépésével, a reformkorszakkal indult érdemi fejlődés. Ekkor 13 útvonalat jelöltek ki építésre, köztük a buda-zimonyi utat. Ezeknek csak egy része épült meg a szabadságharcig, Tolnában mindössze 6,6 km. A Királyi Kormányszék ugyan még gyakorolt ekkor felügyeletet az utak tekintetében, de a vármegye úthálózatát a helyi érdekek szerint fejleszthette és tarthatta fent. Jó példa volt erre a vármegyei közgyűlés egy 1833. évi eredményes intézkedése. „1833 esztendei Szent András hava 18. és több következett napjain Tekintetes Nemes Tolna vármegyében fekvő Szekszárd Mező Városban, igen számos Nemes Uraknak jelenlétökben a fentebb tisztelt Nemes Megyének Közgyűlése tartatván, mely alkalommal A Gyűlésen illetőkép szóval tett abbeli jelentés következtében, hogy a Szexárdi Város malomig terjedésében szűk és keskeny lévén, annak tágíttatása szükséges." Ezután bizottságot küldtek ki, köztük Beszédes Ferenc geometert, hogy „az út tágíttatásra nézve czélirányos módot és javaslatot terjesszenek a Gyűlés eleibe." A bizottság kinn járt, jelentését megtette, úgyhogy már november 22-én a következő javaslatot vették jegyzőkönyvbe: „a szóban forgó út a kérdéses szűk helyein és szorult meneteiben mindenütt 6 ölnyi szélességre tágítassék, úgy hogy ezen egész térség a járt útra vagy is az é mellett kétfelől vonandó árkok közre szabattassék ki." Ezután a kivitelezés iránt intézkedtek: „Dőry Gábor fő szolgabíró és Beszédes Ferencz geometer urak megbízattatván - az itató kútnak irányában dél felől hozatni javasolt tartalék falnak építtetésével mindazonáltal felhagyatván. " Gondja volt a nemzetes uraknak a téli forgalom fenntartása is, 1838-ban: „Böjtelő hava 1. napján. Szinte azon tisztelt helytartó Tanácstól költ körlevél szerint - felsőbb rendeleteknél fogva az utasok biztonságosítása tekintetéből, az utak, mellyek a nagyobb havazások miatt esméretlenekké és járhatatlanokká lettek, ki tisztíttatni és kijelöltetni rendeltettek. "Nem volt arról feljegyzés, hogy menynyiben tettek eleget a téli útfenntartásnak. Széchenyi István útépítési programjában elsőrendű útként szerepeltek a Dunafóldvártól Eszéken át Vukuvárig, másodrendűként a Győrtől Székesfehérváron át Dunaföldvárra és a Tolnától Kaposváron át Nagykanizsáig vezető utak. Ez a nagyvonalú program a szabadságharc későbbi tragikus eseményei miatt már nem valósulhatott meg. 21