Karoliny Márton: Tolnai utak. (1982)

Bevezető - III. A középkor közlekedése és úthálózata

lehetőség csak a magasabb, jobb parton volt. A Sióval és Kapóssal egyesült Sárvíz, Sióagárd és Báta között 30 km hosszan, néha 15 km széles területen kanyargott. A Duna és a Sárvíz mellett hatalmas területeket borítottak az ismétlődő árvizek. A Mezőföld és a Sárköz földrajzi sajátosságait kihasználva, a letelepült magyarok kettős nemzetiségi szállásterületet használtak, télen és nyáron felváltva. Ezeken alakult ki a földművelés és állattenyésztés fokozatosan. A Mezőföld legnagyobb részén ugyanis sohasem volt erdő, ezért könnyen lehetett áttérni a földművelésre. Tolna keleti és nyugati része sík vidék volt, közepén 200-270 m magasságot is elérő dombvidékkel. A terület nagyobb része lösz talaj, a Mezőségi részen és a Duna mellett homokos. Ez a körülmény a később kialakult utak használhatóságát századokon át befolyásolta. Az ilyen felszínű terület megszállása után várak és erősségek épültek, elsősorban a korábbi települések helyein. Ezek lettek a terület felosztásának első központjai. Várak ebből az időből: Anyavár, Dáró, Debregecz, Dombó. Erősségek: Maré, Nyék, Ozora, Simontornya, Tolna, Szász, Szék, Szekszárd, Tamási és Györköny. Ezek földvárak voltak. A közigazgatás első szervei a szekszárdi és bátai apátságok lettek, ezek a veszprémi püspökség egyházmegyéjéhez tartoztak. A várak, települések és prépostságok közt kezdetben belső kereskedelem fejlődött ki, már a fejedelmek korában. Ismét szükség volt sóra és vasra, ezek továbbra is Erdély felől érkeztek az Alföldön át, a dunai átkelőhelyekhez. A kétkerekű szekeret még az óhazából hozták magukkal a honfoglalók, ezek könnyűek és erős szerkezetűek voltak. Szekerek használatára utalnak a 965 és 1075ből származó oklevelek, melyekben a monostorok alapítólevelei, kerékgyártóipar meghonosításáról intézkedtek. A katonai és kereskedelmi szállítmányokat főképpen emberek és málhás állatok továbbították, a szekerek mellett. A várak és apátságok védelmét kereső útvonalakon alakult ki a későbbi úthálózat. A használt ökörvontatású szekerek jó szerkezete mellett a lovas számára épített utakra nem volt szükség. A honfoglalók lehetőleg vízfolyások mellé települtek, halat, füvet, jó termő területet itt találtak, nagyon alkalmasak voltak a Duna-ártér melletti területek. Az itt épült földvárak felől terjeszkedett szét Tolna vármegye. Északon a Sió és a Mezőföld fennsíkja, keleten a Duna, nyugaton Külső Somogy dombjai, délen a Zselic és a Hegyhát magaslatai vették körül. A királyi vármegyerendszer kialakulásakor Tolna vára volt a királyi birtokok székhelye. A földrajzi adottságokkal magyarázható, hogy Tolna vármegye középkori központjai egyrészt a Duna mentén épültek ki, Földvár, Paks, Fadd és Báta, másrészt a vármegye nyugati részén, Dombóvár, Döbrököz és Ozora. Ezek a vásáros helyekből fejlődtek ki, ahol napi, heti és országos vásárokat tartottak. A mezővárosokat a nyugatról és délről érkező idegenek alapították. A Sárvíz mentén nem alakultak ki mezővárosok, Simontornyát és Szekszárdot kivéve. Az államalapítás korából Tolnai utakra is vannak nyelvemlék-értékű feljegyzések. A Tihanyi Apátság tolnai birtokhatárát leíró, 1055-től származó oklevélben, a történelemben elpusztult Martos község (Bikácstól délre) határvonala: „a nyárfaerdő végében kis halomig és ettől Martos vasárterének kútjáig, majd ezután a nagy aszó árok fejéig azután a Kesztölcre és Fehérvárra menő hadi útig vezet." Ebben szerepel az „ohut "-régi út és a „hodu út" hadiút földrajzi név. Kesztölc a mai Várdomb és Alsónána között terült el, hagyomány szerint Kesztőc vezér vadászterülete volt az ottani domb. II. András idejéből, 1211-ből származó, Fadd határát leíró oklevélben a határvonal: „délre tart, addig az útig, mely Tolna várához visz." III. A KÖZÉPKOR KÖZLEKEDÉSE ÉS ÚTHÁLÓZATA A magyar állam belső megszilárdulását I. István királyunknak az a döntése segítette elő, hogy az országban épített várakat királyinak jelentette ki. így alakult meg 45 királyi vármegye, köztük Tolna is. A Tolna név latin eredetű lehet, Thelena-thelonarius, vámos helyre utal. Az első magyar települések falu jellegűek voltak, ezek iparcikkigényeit a hithirdetőkkel egyidőben megjelent vándor kereskedők szolgálták ki kezdetben. A népesség és az igények növekedése fejlesztette ki a vásárokat, ahová nagyobb tömegek is eljártak. A közigazgatás a kolostorokban letelepedett szerzetes rendek feladatai közé tartozott, feladatuk volt még a birtokviszonyok nyilvántartása, a hiteles helyek, az okmányok őrzése. Ilyen központok voltak Madocsa, Szekszárd, Simontornya, Földvár, Báta, Tolna és Cikádor. A vásáros helyek és a kolostorok közötti árucsere alakította ki a kereskedelem útvonalait, a középkori úthálózatot. A forgalom védelmét szolgálták a várak, ezért az utak, a terep adta lehetőségek mellett, a várakhoz, vagy ezek mellett vezettek. Nagy kényszere volt az úthálózat kialakulásának a vízzel borított területek elkerülése, a vízfolyások keresztezését lehetővé tevő gázlók felhasználása. Ezeken a helyeken épültek később a hidak, ezekhez vezettek a Sárvíz, Sió és Kapós mentét követő utak. A vármegye dombvidékén, a Hegyháton az útvonalak a gerinceken alakultak ki, elkerülve a számos forrástól, pataktól eláztatott völgyeket. Ezek a nyomvonalak az egyes településeket kötötték össze. A királyság megszilárdulásáért vívott háborúk, elsősorban nyugat felé vették igénybe a hadiutakat, a német császárság elleni harcokban, de ilyen jelentősége volt a Budáról a Görög Császárság irányába, a Duna jobb partján Nándorfehérvár irányába, Tolnán átvezető fő útnak is, a bizánciakkal megvívott háborúk során (1150-1180). A császársággal szemben sikerült biztosítani az ország függetlenségét. Ezeknek a háborúknak és a keresztes hadseregek vonulásainak egyik fejleménye volt a dunai hajózás kialakulása. A magyar királyság belső és külső megerősödése, a XII. században a gazdasági fejlődést is megindította, ez az országon belüli közlekedés, az útviszonyok javítását, a forgalom biztonságát követelte meg. A vámos utak rendszere Az utak a királyi vármegyék megalakulásától kezdve, ezek hatáskörébe tartoztak. Fenntartásukat a vámosuták rendszere szolgálta. A vámszedés jogát a király a kolostoroknak, hűbéruraknak, később városoknak adományozta. Ez szolgálta a városok fejlesztését, másrészt a vámmentesség megadásával segítette a király a kereskedelmet és a városokat. A vámszedési jog fejében, az engedélye9