Kerekes Imre: A Szabolcs-Szatmár megyei közutak története (Nyíregyháza, 1982)

2. A közúti hálózat fejlődése

nyírbátor—nagykároly—szatmárnémeti, nagykálló—ungvári, kisvárda—nagykárolyi, és még több út, vagy útszakasz helyreállítására. Szabályzatok jelennek meg a közlekedési utak felépítésére, szélesbítésére és fenntartására is (27). Az 1849. március 4-én kelt császári pátens, az egységes osztrák császárság elvéből kiindulva „birodalmi úthálózatot" szervezett, és az utakat három csoportba: az állami utak, az országos utak és a községi utak csoportjába sorolta... az állami, vagy mint akkor nevezték, „álladalmi közutak" a birodalom költségén épültek, s fenntartásukról is a birodalmi költségvetés gondoskodott. Megyénk mai határai között nem volt állami út. Az országos utak nem az összbirodalom, hanem csak az ország érdekeit szolgálták, a községi utak pedig több községnek egymással való Összeköttetését biztosították. Mindkét csoport a megyék igazgatása alatt állott (28). 2.2. A kiegyezéstől a Tanácsköztársaságig (1867—1919) A kiegyezés után, 1867. május 1-én az állam átvette a postát és sűrű egymásutánban állított fel postamesterségeket, „így Büdszentmihályon, Bujon, Nyírkarászon, Kisvárdán, Kótajban, Napkoron, Nyírbaktán, Nyírbélteken, Polgáron, Rakamazon, Tiszalökön, Nyírábrányban, Űjfehértón" (29), és még sok más helyen. A postamesterségekkel együtt megszaporodtak a postaútvonalak is. A felelős magyar minisztérium megalakulásakor az útügyi igazgatás a Közniunkaés Közlekedésügyi Minisztérium hatáskörébe kerül, de utak terén lényegileg az elnyomatás alatti rendszer maradt fenn, csupán az utak osztályozásának elnevezésében történt annyi változás, hogy az országos utakból megyei utak lettek. „1875. évben . . . tértek át a közutak hosszának mérföldekben kifejezett méréséről a kilométerszámításra" (30). A XIX. század vége felé az útépítések terén lendület mutatkozik. Erről az időről Szatmár vármegye krónikása azt írja, hogy „a vármegye kulturális előrehaladása főképpen útcsinálásból, meg folyószabályozásból állott" (31). A kettő erősen összefüggött, mert az elkészült utak, a szabályozatlan folyók gyakori áradásai miatt sokszor használhatatlanná váltak. 1880. tavaszán a Szamos áttörte a Szatmár és Dara közötti védgátat, vasúti és közúti vonalakat szakított át, hidakat sodort el. 1881-ben ismét nagy árvizek, a Szamos, Kraszna, Túr, Homoród kiöntései a Szamos balparti utakat rongálták meg. 1884. nyarán a Tisza és Szamos áradása következtében sok község víz alá került, házak dőltek össze, s az utak felett is víz hömpölygött. „Az ínségesek segélyezésére a király 2000 frt-ot, a belügyminiszter azonnali kiosztásra 4000 frt-ot, Erzsébet királynő 500 frt-ot adományozott; a közlekedésügyi miniszter pedig az utak helyreállítására 5000 frt-ot utalványozott" (32). 1886. elején a Szamos árvize Sályi községet árasztotta el, 1888 tavaszán pedig több helyen átszakította a védgátat, 60 község és Szatmárnémeti nagy része is víz alá került. Az évről évre egymást követő árvizek Szatmár megye síksági részén az útépítéseket meggátolták, s az árvizek levonulása után a rendelkezésre álló anyagi és fizikai erőt a megrongálódott utak helyreállítására kellett fordítani. Szabolcs és Bereg megyékben az útépítések kedvezőbben alakultak, bár itt is voltak árvizek, de ezek többnyire csak a Tisza menti részeket sújtották. Beregben főként a hegyek közelében (Beregszász, Munkács) levő utak épültek, Szabolcsban pedig a Tokaj környéki kőbányák közelsége tette lehetővé a nagyobb mértékű útépítéseket. Ezek közül jelentősebbek a Nagykálló—Nagykároly, NyíregyházaBeregszász, Nagykálló—Ungvár, Kisvárda— Kárász, Rakamaz—Nyíregyháza közötti postautak egyes szakaszainak a kiépítése. Az 1800-as évek végén és az 1900-as évek elején az országban egyre több utat vettek állami kezelésbe. Szabolcs megyében 1906-ig állami út nem volt, Szatmárban a nagykároly —csúcsai, máramarossziget—nagybányai és a nagybánya—kolozsvári utakat, míg Beregben a munkács—vereckei utat államosították (33). Ezek az utak azonban a mai megye határain kívül esnek. Az 1890. évi te. az állami, törvényhatósági vicinális utak mellett a vasúti állomásokhoz vezető utakat is felvette az úthálózatba, egyes törvényhatóságok pedig a révekhez vezető utakat is az úthálózat részének tekintették. Vasúti hozzájáró utak építése csak évek múlva, 1905-ben kezdődött meg. 1908-ban jelent meg az ország közigazgatási és közlekedési térképe, mely az országutakat és a fenntartott utakat is ábrázolja (34). A megye területén országút nem látható, a fenntartott utak pedig általában a postaútvonalakon mutatkoznak. Fenntartott utaknak azokat az utakat nevezték, amelyek az év nagy részében járhatók voltak. Ezeknek a hossza megyénkben — az említett térkép szerint —• 601,1 km volt. A század elején az útépítések a törvényhatóságoknál előtérbe kerültek, Szatmár és Szabolcs megye fejleszti az úthálózatot. Az építkezéseket a világháború lelassította ugyan, de nem állította meg. 12