Mészáros János: Pest megyei utak (Budapest, 1979)

A HONFOGLALÁSTÓL A XIII. SZÁZADIG A történelem szinterére lépett új népek a közlekedési kérdésekre nem fordítottak figyelmet, az utak és járművek építése tekintetében messze a rómaiak mögött maradtak. A honfoglalási magyarság már csak elvétve használta a római utaknak egyes még megmaradó szakaszait. A magyar állami élet legrégibb dokumentuma megemlékezik Székesfehérvárról, mint központból kiinduló két hadiútról, az egyik a Balaton északi, a másik a déli partján haladt és azután egyesülve SegéSden át elérte a Drávát, onnan a Kaprina völgyön át Zágrábig vezetett. Itt a szávai Királyrévnél a túlsó parton folytatódva, a boszniai Bihácsnál érte el a Kiskapellát. Ezek az utak,-amikor a XI. század végén László király a horvát földet is birtokba vette, — biztosították az összeköttetést az anyaország és a horvát terület között. Egy harmadik hadiút Budáról Szolnokon át Debrecenbe vezetett. Ezeket az utakat hadiutaknak nevezték, de természetesen nyitva állt a békés forgalomnak is (magna via regis Colomanis). Látható tehát, hogy a magyar honfoglaláskor is szerepük volt az utaknak. Anonymus, Béla király névtelen jegyzője (XII. század közepe) krónikájában feljegyezte, hogy Halics részére — akinél a honfoglalók bejövetelük előtt utoljára megpihentek — kétezer nyilast és háromezer parasztot bocsátott a honfoglalók rendelkezésére, hogy azok utat készítsenek a Havas erdőn keresztül Ung határáig. A nagy hadiutakon kívül Kálmán király (1095-1116) országutakat is épített Somogyban és a Boszna vize közelében. Még a XII. században is Kálmán király utaknak nevezték ezeket az országutakat. A XII. század második felében egyre több új telep és község létesült, ami az úthálózat lassú kialakulását eredményezte. A történelem megemlékezik vásáros és sajtos vagy sós utakról. Ez utóbbiak onnan nyerték nevüket, hogy a lakosság rajtuk szállította Erdély főraktáraiból a szükséges sót. Szeged és Szolnok voltak a sószállítások központjai. III. Béla király (1173-1196), mikor Frigyes német császár 100.000 emberével Magyarországon átvonult a Szentföldre, jókarba helyeztette a hadsereg útirányába eső utakat és hidakat. Feljegyzések szerint Budáról 5 főút indult ki, éspedig Miskolc, Szolnok, Szeged, Vác és Esztergom irányába, valamint egy feltételezett út volt Vác és Aszód között. Megállapítható, hogy már a honfoglalás korában az ország területén kiépített úthálózat volt. A honfoglalók a közlekedési kérdésekkel nem nagyon foglalkoztak, így az utak építése és fenntartása messze a római utak mögött volt. A legsűrűbb úthálózat Pannónia területén volt, amit még a rómaiak építettek. Dácia területén is több út volt. Ezek között a legnevezetesebb a dáciai hadjárat céljaira épült ún. Traján út, mely a romániai Craiováról a Kazán szoroson keresztül Belgrádba vezetett. Az út a Duna jobb partján épült és részben szilába volt vágva, részben fa- vagy kőkonzolokra támaszkodott. A császár emlékére készült hirdetőtábla és a konzolok elhelyezésére szolgáló lyukak ma is láthatók. Ennek az útnak Pannónia területén folytatása volt Eszéken és Varasdon át Pettauba és Belgrádból elágazása volt a Balkán félszigetre Nis felé. A Római Birodalom bukásával az ország területén a kultúrált élet folyamatos hanyatlása állott be és ezzel az úthálózat fokozatos tönkremenetele. A lakosság a mind jobban kátyusodó és lassanként közlekedésre alkalmatlanná váló utakat elkerülte és visszatért a terepen való közlekedésre. Meg kell azonban említeni, hogy az ország egyes részeiben voltak már jobbkarban lévő utak, mert a németországi kereskedők Halicsból hazánkon át szállították árucikkeiket. Esztergomnál értek a Dunához, amely a sok forgalmi akadály mellett is kezdett a nyugati árucserében előtérbe lépni. 13