Szvircsek Ferenc: Nógrád megye közútjainak története. (Salgótarján, 1980)

V. Közúthálózatunk a két világháború között (1920—1945.) A közúti törvényt az 1920. XXVII. te. 3. §-a módosította. Az útadóminimumot és az egyenesadót nem fizetők útadóját eltörölték, csak százalékos útadó kivetését tették lehetővé, de nem engedélyezték annak a maximumát. A községi utak céljára szolgáló közmunkát felhasználhatták — a törvény értelmében — a törvényhatósági közutaknál is. Ez a törvény tette kötelezőivé, hogy a vicinális közutakat a törvényhatóságok vegyék át saját kezelésükbe és tartsák fenn. Az útépítési technika is fejlődött, a rekonstrukciós munkáknál már gépeket alkalmaztak. A beruházási hitelek terhére (1924—27.) megépültek az országban az államépítészeti hivatalok székházai, így a balassagyarmati is. A vasútépítési láz végére megyénkben is fontos szerepet szántak az utaknak. A MÁV igazgatósága pl. 1926-ban az autóközlekedés bevezetését javasolta Szécsény—Salgótarján és Hatvan—Szirák-—Balassagyarmat térségében. Tervezetük szerint a következő útvonalak jöhetnek számításba: I. A Budapest—Vác—Kassa közötti állami út Váctól Örhalomig, az Örhalom —Szécsény—Zagyvapálfalva közötti törvényhatósági út, a Mátraverebély— Salgótarján közötti törvényhatósági út. II. A sziráki járási III. sz. vicinális út Lőrincitől Zagyvaszántóig, a Zsunypuszta—Szarvasgede közötti törvényhatósági út, a Szarvasgede—Vanyarc közötti és a Balassagyarmat—Verség közötti törvényhatósági út. III. A Letkés—Szob—Nagymaros közötti törvényhatósági út, Budapest—Besztercebánya—Krakkó közötti állami út, az Ipolyságújfalu—Nagyoroszi— Patak közötti törvényhatósági út, s végül Pataktól Dejtárig a balassagyarmati járási IV. sz. vicinális út, a budapest—kassai út leágazásáig. 1929-ben megindult a menetrendszerű autóbuszjárat Salgótarján és Balassagyarmat között. A járat naponta egyszer fordult. A viteldíj meglehetősen magas, 5 pengő volt. A MAVART-járatok megindítása némileg enyhítette az elzártságot, ami eddig Salgótarjánt jellemezte a közúton. Az 1928. VI. te. (automobiladó) az autóadó-törvény veti meg az alapot pénzügyileg a főbb útvonalak modern igényeknek megfelelő átépítéséhez. A forgalmi viszonyokat jobban figyelembe vették, hogy a megfelelő és gazdaságos útburkolási fajtákat kiválasszák. A nagy forgalomnak kitett kocka-, fej kő, kiskő, keramit, nyerskocka, hengerelt aszfaltburkolatok terén az autó megjelenése nem hozott újat. De fejlődést jelentett a kisebb forgalomnak kitett utaknál azzal, hogy a régi makadámút vizes-poros kötőanyaga helyett modern kötőanyaggal előállított útburkolatot hívott létre. Az 1934-ben megjelent monográfia, a megyei közúthálózatot fejlettnek írja le. A kiépített utak hossza 1932-ben 890 km volt. Száz km

2-re számítva 30,7 km, tízezer lakosra 39,5 km jut (az országos átlag 23,4, ül. 24,8). Ebből 154 km az állami út, 360 km törvényhatósági, 372 km vicinális, azaz községi közlekedési út és 4 km vasúti hozzájáró út. Kiépítésre várt 124 km községi és 32 km 50 .*