Szvircsek Ferenc: Nógrád megye közútjainak története. (Salgótarján, 1980)

Az első osztályú útkaparó bérét havi 16 forintról 38 koronára (19 forint), a másodosztályú útkaparó bérét 15 forintról 34 koronára (17 forint) emelték. A kavicsszállítások házilagos teljesítése alkalmából jutalmazták a törvényhatósági útbiztosokat és útkaparókat. Érdemes felsorolni nevüket, hisz' tevékenységük általában nevük említése nélkül folyt. Kétszáz koronával jutalmazták Bartholomeidesz Gyula, Horkay István, Zubovich Ferenc, Kassay Aladár, Solymossy István, Egri János és Mayer Bertalan útbiztosokat. Az államépítészeti hivatal főnökének javaslata alapján 20—20 korona jutalomban Varsányi András, Kurucz János, Hocsány István, Fertáj András és Szlovák Mihály részesült, míg 10—10 koronát Rencsán Pál, Fábián Pál, Dániel György, Chlepcsok Pál, Homoga István, Kazinczi György, Nagy János, Szabados Pál, Mach János, Bacskó András, Mihalovics Mátyás, Szemeigák András, Kármán András, Bárczai János, Liptai Pál és Liptai János útkaparók kaptak. Arról, hogy a megye pénzügyi helyzete nem javult, 1907-ből egy kérvény alapján is következtethetünk: „Minthogy a tvh-közútalap jelenlegi tvh.-úthálózat fenntartásáról is alig képes gondoskodni, a tvh.-bizottság ... (A gács— alsósztregovai vicinális út, törvényhatósági úthálózatba való felvételét) ... a felterjesztett fenti kérelemnek helyt nem adhat." Sőt továbbra is gondot okozott az úthálózat teljes kiépítésének a biztosítása is. ,,Nógrád megye közgazdasági életének rohamos fejlődésével a tvh. úthálózaton is mind sűrűbbé, s fejlettebbé vált közlekedés mindinkább megköveteli, hogy az úthálózat meredekebb szakaszainak kifejtése, az egyes műtárgyak végleges kiépítése, s a teherforgalom által nagyobb mérvben igénybe vett útszakaszok hengerlés által a mai gazdasági élet fejlődött viszonyai között nélkülözhetetlenné vált súlyos gazdasági gépek szállítása s a bányászat, s a rohamosan fejlődő gyáripar által használt nehéz járművek forgalma állandóan biztosíttassék..." Erre való hivatkozással 600 000 korona államkölcsönt kívántak megszerezni. A megye különösen sérelmesnek találta, hogy 1909-ben, annak ellenére, hogy 1907-ben a kormány nagyszabású útállamosítási programot fogadott el, a 27 km hosszú Losonc—-Zólyom közötti állami utat már korábban a megye kezelésébe adták. Nógrád 84 km állami utat tartott fenn, s ezzel magyarázták, hogy képtelen a saját közlekedési érdekeinek megfelelő tervezetét végrehajtani. „A vármegye közössége nagyobb áldozatot hozott útépítés terén az ország legtöbb vármegyéjénél ... s oly' vármegyék fognak az útállamosítás kedvezményében részesülni, amelyek az útügyek terén semmit, vagy legalábbis Nógrád vármegyénél jelentékenyen kevesebb áldozatot hoztak..." kesergett a megyei közgyűlés. Közben megérkezett a miniszteri elutasító válasz a kért államsegély tárgyában, ami tovább fokozta a pesszimista hangulatot. A kereskedelemügyi miniszter (31630/1909) leiratára az alispán előterjesztést nyújtott be a Budapest—Aszód —-Mátraverebély—Fülek—Rimaszombat és a Losonc—Zólyom közötti törvényhatósági út állami kezelésbe vétele tárgyában. Ugyanis az 1907—1918 és 1919—1924 közötti időszakban állami kezelésbe vett utak között nem szerepelt egyetlen Nógrád megyei útvonal sem. A törvényhatósági bizottság ezért ismét kérte „a tervezetének Nógrád vármegyével szemben igazságtalan részének" megváltoztatását. Ebben írják le, hogy a megye a teljes törvényhatósági úthálózaton kívül 448 km vicinális úthálózatot épített ki eddig. A törvényhatósági úthálózatnak 1898-ban kidolgozott teljes kiépítési programját azért nem hajtotta végre, mert többek között a tisztán hadászati érdekből az állam által ki46