Szvircsek Ferenc: Nógrád megye közútjainak története. (Salgótarján, 1980)

zotti kereskedelmi útvonal, ez azért is figyelemre méltó, mert az Ipoly áradása alkalmával ez pótolja a hugyagi hídnál átgázolhatatlan postakocsi-útvonalat. Szécsénytől a járási határig, ahol a fő országútba torkollik, 4063 öl hosszú, de ebből csak 1060 öl kőalapú, a többi 3003 öl csak közönséges mezei út, mely nedves időben hidak hiányában gyakran járhatatlan, s főleg akkor, mikor az Ipolynak Hugyag melletti kiáradása miatt összeköttetési vonalul szolgálna, nem kevésbé veszélyes helyekkel bír, s ennek megjavítása „mindenekelőtt eszközlendő lenne." Két útmestert javasol, akik Lócban és Szécsényben állomásoznának, de útkaparónak legalább 7 ember szükséges. Egy emberre 2000 öl utat számítottak, holott az állami kezelésben levő utakon egy útkaparóra 1200—1800 öl út jut. A fontos utak állapotát jól tükrözi a korábban már említett zlatnói út is, melynek kiépítése még mindig váratott magára. 1851. február 24. — Zahn J. György zlatnói üveggyáros hivatalos felszólításra sok évi tapasztalata alapján a következő megjegyzést fűzte ,,a Losoncról Zlatnó felé vivő út, már nem egyszerű fiók út, hanem Magyarországnak egyik legjelentékenyebb kereskedelmi útja..." mert sehol sem készítenek ilyen nagy mennyiségben fa- és cserépedényt, mint Gömör megyének Nógráddal határos szakaszán. „Nemcsak a lakosok, de a gyárak is ezen az úton szállítják a dél felé menő áruikat, ezt elősegítené az utak állandó karbantartására. Mivel pedig a magyar kormány — mind érdeke is megkívánja — fő feladatának tűzte ki magának a mindenkori közlekedés és magyar ipar előmozdítását és felvirágoztatását, mely nélkül közjólétet, s így a közterhek viselését képzelni sem lehet. .." írja továbbiakban, mert meggyőződése, hogy ezt az utat egyik fő kereskedelmi útként kellene kezelni, s ekkor nem csak a közlekedés lenne könnyebb, hanem a gyári készítmények ára is csökkenne. Ha a magyar nagyipar fejlődését akadályozó okokat vizsgáljuk, szembetűnik a közlekedési viszonyok elmaradottsága. Rézler Gyulánál erről ezt olvashatjuk: „Az állam által készítendő iparstatisztika ügyében a hazai gyárak és cégek megkérdeztetvén üzleteik akadálya felől, egyhangúlag első fő akadálynak vallották utaink rosszaságát, mert minden pontos és rendszeres kereskedelmet meghiúsít és emellett az árakat 20—30 %-kal magasítja." 1851. április 25-én kelt központi utasítás szerint mégis csak az utak egy részét fogják „állami útintézetekkel ellátni." Az állami utakon útmesterekkel és tatarozókkal (Einraumer) találkozunk, akik csupán az elbocsátható szolgák és díjazandó napszámosok sorába tartoznak. Az útmesteri állomás (még az építés és nem fenntartás folyik) két mérföldön alul nem, de hármon felül sem létesülhet. A „tatarozó" állomások távolsága 1000 ölnél kevesebb, de 2000 ölnél több nem lehet. Útmesteri állomást a járások székhelyén kívántak berendezni. S végül a füleki kerületbe tartozó kereskedelmi utakról a november 14-én kelt összesítésből emeljük ki a legfontosabb utakat.

12 Kapy Ede, a megye kormánybiztosa 1856-ban az adók behajtása mellett az utakra való kellő gondot emelte ki. A mérnöki hivatal rendeletei ugyanis hiába jelentek meg a sáncolásról, az utak kavicsolásáról, a fák ültetéséről; visszatérően mindig kénytelenek voltak megállapítani, hogy évek óta nem történt előrehaladás. A megye nagyobb helységeire ráillett a szécsényi tudósítás: „az utcákon sártenger, a kézműipar alig ér valamit, az iparosok krumpli, ku26