Török Tibor: Mérföldkő. Harmincöt éve a Vas megyei utakért. (Szombathely, 2002)

Kovács Jenő: Előszó

Tisztelt Olvasó! A Vas Megyei Állami Közútkezelő Kht. mint a Szombathelyi Közúti Igazgatóság jogutódja, 2002. évben ünnepli fennállásá­nak 35. évfordulóját. Ünnepelhetnénk akár a 133. évfordulót is, ám ez nem a közutasokon és nem is az országon múlott. A tör­ténelem viharos évtizedei jelentősen megnehezítették, sőt kifeje­zetten akadályozták a közúthálózat fenntartását és fejlesztését. Mégis, sőt talán éppen ezért nagy megtiszteltetés számomra, hogy dr. Fónagy János közlekedési és vízügyi miniszter úr után a megalakulásának 35. évfordulóját ünneplő Vas megyei „köz­útkezelők" nevében én köszönthetem Önöket. Szeretettel és tisztelettel ajánlom ezt a könyvet mind a szakma, mind a velünk mun­kakapcsolatban lévő társszervek és a közvélemény számára. Remélem, az Önök számára - akik most érdeklődéssel forgatják e könyvet - sikerült az eltelt időről élvezetes és maradandó képet festenünk. Ugyanakkor talán sikerült elérnünk azon célunkat is, hogy méltó emléket állítsunk a Vas megyei közutas szakma képviselőinek és eredményeinek. A sok képes anyag megjelentetésével igyekeztünk a szakma és a laikusok számára is megfoghatóbbá és élményszerűbbé tenni azt az, áldo­zatos és embert próbáló munkát, amit kollégáim végeztek és végeznek ma is. Miniszter úr kedves ajánló szavait megköszönve szeretném kifejezni hálámat azok­nak is, akik e könyv összeállításában és elkészítésében részt vettek, akik a megjele­nést bármi módon - akár erkölcsileg, akár anyagilag - támogatták. Szeretnénk a jövőben is megfelelni mind a felső vezetés, a szakma, a vármegye követelményeinek, mind pedig az állampolgárok elvárásainak. Ezt kívánom az összes testvércégnek, a társszakmáknak és nem utolsósorban magunknak is. Végezetül álljon itt néhány sor tanulságként magunk számára és egyben azok emlé­kére, akik már nem lehetnek közöttünk: „Az élet inkább birkózáshoz, mint tánchoz hasonlít, mert felkészülten, sőt rendíthetetlenül kell állnunk minden eshetőséggel, a váratlannal szemben is." (Marcus Aurelius) v Kovács Jenő Vas Megyei Állami Közútkezelő Kht. ügyvezető igazgató

Next

/
Thumbnails
Contents