Török Tibor: Mérföldkő. Harmincöt éve a Vas megyei utakért. (Szombathely, 2002)

Fejlesztések

FEJLESZTÉSEK Csomópontok korszerűsítése A kht. a veszélyesnek bizonyult csomó­pontok átalakítására és jelzőlámpák tele­pítésére is több tízmillió forintot költött. Összesen 15 kereszteződés épült át, a három legkritikusabb főútvonal-találko­zást (8-as és 84-es, a 84-es és 86-os, 8-as és 86-os) körforgalommá alakítot­ták. Talán ennek is köszönhető, hogy a megye baleseti helyzetképe azt mutatta, hogy a járművek számának növekedésé­vel nem arányosan emelkedett a balesetek száma. Az említett veszélyes helyeken évente legalább 1-3 halálos baleset tör­tént, a körforgalmak megépítésével Kör­mendnél, Hegyfalunál és Jánosházánál a főutak kereszteződésében nem fordult elő személyi sérüléses baleset. A kht-nél a szakemberek ezt tartják a forgalombiz­tonsági munkájuk legnagyobb eredmé­nyének. 1999 - javított kiadásban a 8-as 1999-ben a megyében az addigiaknál jóval nagyobb összeget, mintegy 1,3 mil­liárd forintot fordítottak a közutak fej­lesztésére. A munkák között változatla­nul az első helyen szerepelt a 8-as számú főút folyamatos korszerűsítése. így sike­rült az egyik legelavultabb szakaszt fel­újítani Kám és Szemenye között, ahol mindössze hat méteres burkolatszélesség mellett jelentős emelkedőt kellett a jár­műveknek leküzdeniük. Csaknem négy kilométer hosszon a kámi dombon kapasz­kodósáv épült, és az út új burkolatot Halállal végződött balesetek a 8-as főúton kapott. Ezzel egyidőben Rábahidvégen elkészült a településen átvezető átkelési szakasz felújítására. Folytatódtak a munkálatok Körmend és Rábafüzes között is, a korábban befejezett szélesítésekhez csatlakozóan Csákánydoroszló és Gasztony között 1,8 kilométer hosszan előzési sáv épült. A kísérleti munkaként létrehozott sáv az országban egyedülálló. A 8-as főút­hoz kapcsolódó 7451-es úton, a csákánydoroszlói Rába-hídnál a rendkí­Jelzőlámpás forga­lomirányítás Kör­menden

Next

/
Thumbnails
Contents