Török Tibor: Mérföldkő. Harmincöt éve a Vas megyei utakért. (Szombathely, 2002)
Egykori vezetők (Szép István, Szabó Zoltán, Molnár László Aurél)
EGYKORI VEZETŐK nulla. Nem véletlenül, amikor alánéztünk, olyan műszaki megoldásokkal találkoztunk, hogy valóban csodának számított, hogy a híd egyáltalán meg állt. Ehhez hozzávehetjük, hogy előfordult. Szombathelyre nem lehetett húsz lonnás járművel bemenni, ugyanis az összes hídon súlykorlátozás volt érvényben. Hzek talán érzékeltetik, milyen léptékű munkába fogtunk bele akkor, vagy új hidakat építettünk, vagy pedig a meglévőket sikerült megerősíteni, korszerűsíteni. - Érte-e valamilyen kudarc? - Olyan, ami miatt igazából szégyenkeznem kellene, nem igazan. De ha már megkérdezte, egy roppant tanulságos történettel találkoztam. Amikor a szombathelyi úthálózatot átalakítottuk, az akkori szemlélettel magától értetődőnek látszott, hogy a Vörösmarty utca kétszer kétsávos lesz. A kilencvenes évek elején aztán egyszer csak kaptam egy teletunt arról, hogy az utca lakói blokádot terveznek az elviselhetetlen forgalom miatt. Kimentem a helyszínre, az egyik hölgy megmutatta az utcai szobát, javasolva, hogy egy hétig próbáljak ott aludni, de hát azért nekem is voltak fogalmaim, hog\ mivel jár a teherforgalom. Valamilyen megoldást kellett keresnünk, egy lakossági fórumon három órán át álltam a sarat, míg végre kompromisszum született. Az utcát ugye felbontani nem lehetett, a szélső sávokat parkolósávvá alakítottuk, ezzel valamivel távolabb kerültek az autók az épületektől. Utólag persze kiderült, hogy a hetvenes években túlzó forgalomtechnikai megközelítést alkalmaztak, voltaképpen nem is lett volna szükség a négy sávra. - Bár elkerüli Szombathelyről, a közittas szakmától nem szakadt el, jelenleg a minisztériumban az úthálózatfejlesztési osztályon dolgozik, - Igen érdekes a feladatom, a nagy beruházások hatásait elemezzük. Korábban ezt csak forgalmi szempontból nézték, most már más a szemlélet: a közlekedést úgy tekintjük, mint a társadalom és a gazdaság igényét, amelyre valahogyan válaszolni kell. Az M7-es díjasítása kapcsán dolgoztunk ki erre megfelelő tematikát, és ezt alkalmazzuk a tervezett beruházásoknál. Nagyszerű élmény volt látni, hogy a nyereségérdekelt francia autópálya-társaságok ugyanilyen módszerrel elemzik a készülő sztrádák hatásait, különösen az elmaradott térségek felzárkóztatásánál. - Nyilván gyakran találkozik megyei fejlesztésekkel is. - A sokat emlegetett és Vas megyében nagyon várt M8-as vizsgálata hamarosan befejeződik, és meg kell mondanom, az eredménye összhangban van a helyi igényekkel. Különösen annak fényében, hogy az egyik konferenciára az osztrák és román szakembereket is meghívtuk, akik aztán üdvözölték a kezdeményezést. Ugyanis az M8-as nemcsak egy újabb tengelye lenne Magyarországnak, hanem összekötné Erdélyt Nyugat-Európával, újabb folyosó nyílna a Kelet és a Nyugat között.