Török Tibor: Mérföldkő. Harmincöt éve a Vas megyei utakért. (Szombathely, 2002)

Egykori vezetők (Szép István, Szabó Zoltán, Molnár László Aurél)

EGYKORI VEZETŐK Il02 - Említene még néhány szombathelyi különlegességet? - Akkoriban nem igazán használták a burkolatfestést, egyedül a felezővonalat festették fel, roppant nehézkesen. Festőgépeket készítettünk, természetesen a rendelkezésre álló alapanyagokból, a Savaria I., II. és III. modelleket. Az utóbbi, úgy hiszem, néhány helyen még az elmúlt esztendőkben is használatban volt. Mindez úgy történt, hogy összejöttünk az egyik festékgyárral, ahol elmondták, hogy van egy új típusú, gyorsan száradó festék, amit csak nagy nyomással lehet kiszórni. Ehhez kellett egy gépet konstruálni, aminek a lelke egy Zsiguli-motor lett. Aztán ahogy nőttek az igények, úgy változott a kidolgozott módszer. Amikor fényvisszaverő anyag került a festékbe, ismét újítani kellett, elég sokat kísérleteztünk, miként lehet kiszórni a mikroméretű golyócskákat. Később egy svájci úriember felajánlotta az általa forgalmazott, még jobb minőségű útfestéket, amit meg is vásároltunk, természetesen a minisztériumon keresztül. Mivel ez még gyorsabban szilárdult, új gép kellett hozzá, megint kezdődhettek a próbák. Óriási gondot jelentett, hogy a nagy nyomás miatt nagyon hamar elkoptatta a szórófejeket, ezért itt is újítani kényszerültünk. Hosszas keresgélés után Tatabánya mellett találtunk egy üzemet, ahol képesek voltak megfelelő szórófejet gyártani, és miután bevált, a Szombathelyi Igazgatóság gyártatta le mind a tizenkét fejet, és tőlünk kapta meg a többi vállalat. A feletteseinknek rendkívül módon tetszettek ezek a dolgok, különösen az, hogy a dolgozók is aktívan részt vettek az új módszerek kidolgozásában. A sikereket a minisztérium pénzzel is honorálta, ezekből sikerült fejleszteni az igazgatóság gépeit, futotta beruházásokra is, ahogy ma mondanánk. - Vagyis rövid idő alatt befutott a frissen alakított cég. - így is lehet fogalmazni. Az biztos, ha ennyi szerény telenséget megengednek, éreztem, hogy hol van a pénz, és utána is mentem. Költségvetési szerv lévén függtünk a központi támogatástól, már akkor igyekeztünk más lehetőségeket is keresni. A hetvenes években már végezhettek az igazgatóságok más szervezeteknek, például tanácsoknak, úgynevezett idegen munkát, az ebből befolyó összeg egy része a vállalatnál maradt. Mindenesetre a minisztérium elismerte erőfeszítéseinket, elküldtek Franciaországba tanulmányútra, az ott látott technológiát, az úgynevezett bitumenemulziót itthon is alkalmaztuk. -A költségvetési pénzeket hogyan használták fel? - Ahogy emlékszem, húsz-harminc millió forintból gazdálkodhattunk évente, ennek felét burkolatmegerősítésre, a másik felét saját kivitelezésű munkákra használtuk fel. - Kellett-e, lehetett-e lobbizni akkoriban? - Ajaj, talán még jobban, mint mostanában. Általában igaz, hogy ki lehetett könyörögni pluszpénzeket, ha valaki ügyesen tudott érvelni. Mivel a politika nem szólt bele annyira a dolgokba, így aki szakmailag meg tudta indokolni a kéréseit, az általában sikerrel járt. - Mi az a munka, beruházás, amire ma is szívesen emlékszik vissza, és még mindig megdobogtatja a szívét, ha látja? - A géptelep építése nagyon szép emlék, aztán sokszor gondolok a 86-os főút Körmend és Egyházasrádóc közötti szakaszára. Ennek érdekessége, hogy itt is új technológiát alkalmaztunk, mivel erdőn keresztül vezet az út, a kivágott fák tuskóit benne hagytuk az alapban. Emiatt elég sokat veszekedtünk mind a műszakiakkal, mind a kivitelezővel. Az előbbiek attól tartottak, hogy a fák idővel meggyöngítik az utat, ám én úgy gon-