Jász-Nagykun-Szolnok megyei hidak és utak (Szolnok, 1993)

c HIDAK ES UTAK 3 meglévő utak jelentőségüket elvesztették, fenntartásukról nem gondoskodtak, ezért teljesen tönkrementek, eliszapolódtak. A honfoglaláskor a fejedelmi törzs a Pest-Csepelsziget fontos átkelőhelyét szállta meg, de az egyes törzsek, nemzetségek elhelyezkedéséből szinte kirajzolódik az akkori közlekedési hálózat. A Szolnoknál létesült révhely az egyik legfontosabb tiszai átkelőhellyé alakult. Ez főleg annak tulajdonítható, hogy a Tisza folyó széles ártere itt összeszűkül a vár és a szandai homokdűnék között mintegy 4 km-re. S ez az átkelőhely a Buda-Erdély közötti ősi kereskedelmi út vonalába is esik. Ehhez járult még az az adottság is, hogy aTisza-Zagyvafolyóegybefolyásaegyúttal árvízmentes magaslat is, amely kiválóan alkalmas emberi letelepedésre. Mindhárom tényező külön-külön is települést eredményez. Ezek együttes hatása azonban érthetővé teszi, hogy Szolnok területe mindig lakott volt a történelmi idők folyamán. A Honfoglalást követően Szent István a vármegyék kialakításakor Szolnok helyén is várispánságot szervezett 1030 körül, a hasonló nevű megye központjaként. Az ispánsági székhelyet aTiszaés Zagyva folyó által bezárt szögben emelték, benne a templom és a kúria épületével. A nemzetségi szállásterületekből és a királyi birtokokból szervezett királyi vármegye kezdetben Szolnok környékét, aTisza két pontján fekvő településeket foglalta magába, de később kiterjedt az erdélyi részekig, a Dés vidéki sóbányákig. Itt találkozunk a Szolnok-Dés közötti „sószállító út" kialakításával, amely az Erdélyben bányászott só legrövidebb útját jelentette az ország központja felé. (2.kép) Győrffy György kutatásaiból ismert, hogy ,,Az erdélyi ispánságok feladatai közé tartozott a kitermelt sónak a Tiszántúlig való elszállítása. Szolnok vármegye hosszú, Désig benyúló területével éppenséggel adési sónakSzolnokig való leszállítását biztosította". S mivel a só királyi monopólium volt, Szolnok ispán és atovábbi várispánok is nagyobb hatalommal rendelkeztekatöbbicomesnél, gyakran viselték az erdélyi vajda címet is. ATisza folyó máshol is kínált jó átkelőhelyet. Anonymus szerint Taksony fejedelem adta 960 táján az Abádi rév körüli vidéket Thonyzoba besenyő vezérnek, s így a Kemely vidék az Abádi révvel és annak vámjával a Tomaj nemzetségre szállt. Hasonlóan jó átkelőhely volt a Tiszán Örvénynél és Fürednél. Örvény Szent István adományaként szerepel, mint fontos központ, melynek vámszedő joga, továbbá külön hajója volt a Tiszai forgalom lebonyolítására. Tiszaörvény határában a Horváth Béla által kezdett ásatásoknál felszínre került leletekből kiderül, hogy a templomdombtól keletre, észak-nyugattól délkeleti irányú, közel 9 m széles kocsiutat találtak, melynek agyagos talajában, a részben egymásba szaladó keréknyomokat sikerült rögzíteni. A kocsiút két széle keményre taposódott, valószínű a gyalogosfogalom következtében. Használata feltehetően a XIV-XV. sz-ban megszűnt, erre utalnak az út felületén talált nagyméretű kerek oszlophelyek, melyek a későbi település épületeihez tartoztak. A feltárás után készített légifelvételek sejtetni engedik az út folytatását délkelet felé Tiszafüred, északnyugat felé pedig az ún. „Aranyos part" irányába, ahol is a Tiszán áthaladva fordul északnak. Az Élet és Irodalom című folyóirat oldalas riportot közölt Lázár István szociográfus író tollából: ,,a légifényképeken az Árpádkori kocsiút több kilométeren át jól követhető.. A Az alföldi Sószállító út 1018-38 körüli időkből