Utak Hajdú-Bihar megyében (Debrecen, 1998)
A Nyírség
A Nyírség (Ligetalja) A Nyírség a jelenlegi Hajdú vármegye északkeleti szögletét foglalja el. A nyugati szélében végighúzódó debrecen-nyíregyházi útról már a Hajdúhátság tájegységnél szóltunk. A Nyírségnek csaknem a középvonalában kelet-nyugati irányú út adebrecenvámospércs-érmihályfalva-nagykárolyi út. Az 1850-es évekig teljességgel jelentéktelen útvonal, amelyen olyannyira gyér a forgalom, hogy az utat benövi a fű és a gyom. Majd 1850 után nő meg valamiképp a forgalma, s ezért besorolják a megyei törvényhatósági utak sorába. Csak ismételjük önmagunkat, amikor megjegyezzük, hogy az egész nyírségi terület hajdan Szabolcs vármegye része volt, Kivétel ez alól „Vámos Pircs" és határa, amely a Hajdúkerület részeként „hajdúváros''volt, egészen az 1876. évi közigazgatási rendezésig. Még 1872-ben is megjegyzik az útról, hogy milyen rossz állapotban van. Ezen az úton fordul elő az az egyedülálló eset, hogy a Vámospércs környéke egyikfahídja tüzet fog, nagyrészt leég, ami pedig belőle megmarad, azt ellopják. Vámospércs előjárósága már 1876-ban kéri Hajdú megye törvényhatóságát, hogy a Vámospércs és a megyehatár közötti útKözúti felüljáró Debrecenben a 48. sz. főúton szakaszt vegyék fel a törvényhatósági utak közé. Természetesen elutasítják, mondván, hogy „annak elgyepesedése tanúsága annak hogy jelenleg az csereforgalom által nem vételik igénybe". Misrészt pedig a szabolcsi részen a hidak egyáltalán kiépítve nincsenek. Az út oly rossz állapotban van, hogy felfigyel rá a főhatóság is, és 1883-ban elrendeli, hogy elsők között kell gondoskodni ennek az útnak a karbantartásáról. Végre itt is a települések átkelési szakaszain kezdődik el valamiféle fejlesztés: Vámospércs belterületén folyik az útépítés, jelenti 1888-ban a Hajdú megyei alispán. Már szó esett arról, hogy 1891-ben a Dunaföldvár-Szolnok-Debrecen-Nagykároly-Szatmárnémeti útvonalat törvényileg II. alföldi transzverzális útvonalnak jelölik ki. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az útnak kiépítéséhez jelentős állami segély remélhető. Csakhogy ebben bonyodalmat okoz egy vámospércsi híd, amely a község kezelésében van, és amelyen vámot is szed a település. Hosszú tárgy alisok után, annak fejében, hogy az állam a hidat újjáépítteti és folyamatosan gondoskodik majd annak karbantartásáról, Vámospércs lemond a híd81