Utak Hajdú-Bihar megyében (Debrecen, 1998)
A Hortobágy
A HORTOBÁGY . A 4. sz. főútról a Kabai Cukorgyárhoz leágazó út csomópontja építés állami pénzből fog megvalósulni. Sőt egy 1901. évi alispáni jelentés szerint Szoboszló határában a földniunka és betoncső átereszek építése már el is kezdődött. Arinak ellenére, hogy a debrecen-pesti út, már mint a II. alföldi transzverzális út, jórészt állami pénzből kezd kiépülni, a Hajdú megyei törvényhatóság 1905-ben úgy határoz, hogy Szoboszlótól Nádudvaron át, egészen a ládányi elágazásig, majd a Szent Agota-hídtól Nádudvarig az utat kiépítteti. Az útépítés ezeken a részeken 1907-ben be is fejeződik. Végül 1907-ben a transzverzális útnak az építése is, amelynek Hajdú megyei szakasza összesen 44,318 km hosszú, elkezdődik, természetesen több szakaszban és nem mindenütt egyszerre. Az utak itt is makadámként készülnek, minden valószínűség szerint 5,5 ni széles burkolattal, habár erről megbízható adat nem került elő. A szoboszlói átkelési szakasz egy részén kiskockakő burkolat is készül. 1913-ban teljesen elkészül a Ladány és Nádudvar közötti rész makadamírozása is, egy évre rá pedig a nádudvari átkelés „nyers-kockakő burkolattal". Az előbbi szakasz építésének műszaki irányításához az alispán kirendeli Orbán András kir. mérnököt, havidíjasként, mivel nevezett „az útépítés munkálataiban már kellő jártasságot szerzett". A Ladány és Nádudvar közötti szakasz építőjét ismerjük, ez pedig a „Heves Vármegyei Gyáripari RT" nevű cég volt. De 1911ben épül a ládányi átkelési szakasz is, amelynek nyomvonala a községen át, a vasútállomás előtt vezetett, majd éles kanyarokkal keresztezte a szolnok-debreceni vasútvonalat. AJ. útépítés ezen az útvonalon elhúzódik egészen 1914 végéig, amikor azután azt befejezik. Az út építésének története azzal folytatódik, hogy az 1920-as évek nagy gazdasági válsága következtében az útépítések szünetelnek, majd, ha lassan is, de 1924-ben megindulnak újra. Ennek keretén belül épül, talán elsőként ezen a vidéken, Hajdúszoboszlón, igaz csak egy rövid szakaszon, homokaszfalt (sheet) burkolat. 1930-ban a kormányzat meghirdeti 10 éves útépítési programját, amelynek keretén belül, elsősorban Pest és Szolnok között épül ki néhány hosszabb-rövidebb szakasz. A 4. sz. főutat keresztező nádudvar-kabai út csomópontja 42