Utak Hajdú-Bihar megyében (Debrecen, 1998)

A„tsinálatlan" és „tsinált" utak

A „TSINALATLAN" ES „TSINALT" UTAK szelve a községi utakról, amelyek építéséhez és karbantartásához mind a szakértelem, mind a pénz egyformán hiányzott. A vármegyék továbbra is ellenállnak a kormány minden beavatkozásának, amely az utak igazgatását érinti. Ezért is halad oly lassan és nehezen a fontosabb és nagyobb forgalmú utak állami kezelésbe vétele. Az első világháború kitöréséig alig 3000 km-rel nőtt az állami utak hossza. A törvényhatóságok kezelésében még mindig több, mint 27 000 km úthossz van, amelyből mintegy 3000 km a kiépítetlen földút. Ezen a helyzeten változtat az 1905. évi XIV t.-c, amely szerint az 1907 és 1918 közötti években állami beruházási alapokból kell kiépíteni mintegy 3600 km törvényhatósági utat és további 3400 km-t kell állami kezelésbe venni. Viszont a községi utak változatlanul mostoha helyzetben maradnak, annak ellenére is, hogy „az ország településeinek egyharmadában egy talpalatnyi kőút sincsen". 1908-ban új tör vénytervezet készül, amely már eltörölte volna a kötelező közmunkát, továbbá tervbe vette„a szükséges és kellő számú útmesternek - útbiztosnak - akár önálló útmesteri iskolák-, akár építőipari szakiskolákban történő képzésének bevezetését (...) az állam mérnöki létszám emelésének korlátozása árán is". A törvénytervezet a korabeli kedvezőtlen politikai viszonyok miatt jóváhagyva nem lett. Végül említsük meg, hogy az 1890. évi úttörvény elrendeli az utak törzskönyveinek elkészítését, ami jelentős mérnöki munkával járt, és amit az utak kezelői többnyire vállalkozói, mérnöki irodákra bíztak. A munka így több évtizedig tart, és elkészítésüket a háború kitörése akadályozza meg. Az elkészült törzskönyvek nagy része éppen a háború és annak következményei miatt elkallódott. Végezetül szólni kell néhány szót az útmesterek képzéséről. Azt már említettük, hogy kezdetben milyen minősítő vizsgákat kellett tennie annak, aki útmesteri állást pályázott meg. Majd létrehozták a minősítő, vizsgáztató országos és helyi bizottságokat, amelyek egészen 1903-ig működtek. Az ebben az évben lett kereskedelmi miniszter, báró Láng Lajos, aki mindössze fél évig volt a tárca élén, javaslatot dolgoztat ki az útmesteri iskolák Tengelysúfymérő állomás Artándnál Hajdúszoboszlói üzemmérnökségi telep létrehozására. Javaslata csakhamar megvalósul, és az „ország 10 vidéki városában magyar királyi útmesteri iskola" jön létre. Az utasítás szerint „a törvényhatóságok útmestereit a felállítani szándékolt iskolák elvégzésére nem kötelezték" 1905-ben. A Hajdú megyei törvényhatóság közgyűlése nem is lelkesedik az iskoláért, s feliratban jelenti ki a miniszternek, hogy nem kívánnak élni a lehetőséggel, nem küldenek senkit az iskolára. A miniszter epés válasza szerint „a törvényhatóság határozatát érdemben bírálat tárgyává tenni nem kívánja", viszont bízik abban, hogy „a vármegye közúti érdekei kellő mértékben fognak méltánylásra találni". Nagyváradon megalakul tehát az útmesteri iskola. Annak első hallgatóit ismerjük, akik a következők: Vajda József segédtanító Újfaluból, Marosi Imre Váradról, Csáki Samu, Seres Imre és Delly Géza a Bihar megyei törvényhatóságtól és egy Hajdú megyei útmester, Fehér Sámuel, akit Latinovics Mihály, az államépítészeti hivatal vezetője javasolt az iskolára. Fehér Sámuel az 1903. dec. l-jén kezdődő iskolán vesz részt, ahol az előírt vizsgákat sikeresen teljesíti, s 1904. április 12én jelentik az alispánnak, hogy Fehér az útmesteri iskolát befejezte. Fzt követően Tőkés Sándor jut az iskolára, amit 1906-ban fejez be, s kerül vissza állomáshelyére, Kábára. 1905-ben már a harmadik hallgató érkezik az iskolára Hajdú megyéből, név szerint Szakácsi József. 27