Utak Hajdú-Bihar megyében (Debrecen, 1998)

A„tsinálatlan" és „tsinált" utak

A „TSINÁLATLAN" ÉS „TSINÁLT" UTAK Aszfaltkeverő telep Biharban Mezőpeterdnél következőket írja: „Az asphalt oly fekete állomány, mely lényeges törettel és földgyantasággal bír, változó arányban szénből, könenyből és élenyből áll. Könnyen gyullad és vastagon gomolygó füstöt terjesztve, sötét lánggal ég el". (Köneny a hidrogén és éleny az oxigén.) Az aszfalt megjelenési formája lehet szilárd halmazállapotú, ezz„petrolkő" és folyékony, ez a kőolaj vagy „naphta". Építőanyagként való használhatóságának feltétele a legalább 6%-nyi bitumentartalom. A nyers aszfaltkőből őrléssel porított aszfaltot állítanak elő. Ez már szállítható és az útépítés helyén újra felhevítve, még melegen beépíthető. Vidéki a tanulmányában már az aszfaltburkolat építésének három változatát is ismerteti, éspedig a tömörített, vagy „comprirné", az öntött, vagy „coulé" és az „aszfaltbeton" burkolatot. A jó aszfaltburkolat fontos előfeltétele - szerinte - a bedolgozáskor alkalmazott megfelelő hőmérséklet, az út alapjának egyenletes és száraz volta, végül az aszfalt alapanyagnak megfelelő tisztasága. Szűkebb pátriánk egykori szakemberei már 1872-ben értesülnek az új útépítési anyagról. A helyi napilap ugyanis közli a hírt: „városunk országgyűlési követei (...) személyesen meggyőződvén Pesten, egy angol cég által a természetes asphalttal eszközölt burkolatnak nagy célszerűségéről". Pest városa ugyanis ekkor már építtet az említett angol céggel mintegy 16 000 négyszögölnyi aszfaltburkolatot. Egy évre rá Debrecen városában is jelentkezik egy bizonyos „Novell!" úr, aki felajánlja, hogy a Piac utcát teljes hosszában leaszfaltozza. Ajánlatát egyelőre figyelemre sem méltatják. Majd 1879-ben készül el az első aszfaltozott járda ugyancsak a Piac utca két oldalán. Ez azonban gyalázatosan rosszul sikerül, s emiatt a következő év a járdaburkolat javítgatásával telik el. Végül említsük meg, hogy már az 1870-es évek elején a Bihar megyei Dernán és Tataroson gazdag aszfaltlelőhelyet tárnak fel. Ennek kitermelésére és felhasználására alakul meg 1878-ban a „Magyar Aszfalt Részvénytársaság". A századforduló táján „az alkatrészek vegyítést aránya szerint" már többféle aszfalt ismeretes, ám változatlanul csak a természetes aszfaltokat használják útépítésre. A gyakorlatban leginkább használatosak a tömörített, az öntött és a hengerelt aszfaltok. De emellett feltűnik a „sheet" vagy homokaszfalt, amely tiszta bitumen, mészkőliszt és finom kvarchomok keveréke. Az öntött aszfaltoknak is két változata alakul ki: a bituminált mészkőből készülő, mely bitumenes olajkeveréknek zúzottkő-adalékkal való elegye, a másik a tiszta bitumenes aszfalt. Ez bitumenből, mészkőlisztből és kavicsadalékból áll. A hengerelt aszfaltoknál fontos szerepet kap a.„füler", azaz a töltőanyag. Korabeli vélemény szerint a fillér egyrészt „fixírozza" a homokszemeket, azaz rögzíti azokat, másrészt ez adja az aszfaltrétegvízzáróságát. Több elmélet születik a hengerelt aszfaltok keverési arányáról, amit kísérletekkel próbálnak meg igazolni. Az 1910-es években a hengerelt aszfaltoknak is új változata, „agőzhengeres" változat jön gyakorlatba, mégpedig ez is több változatban. A századforduló éveiben kezd elterjedni az útépítésnél a „beton" használata. Ennek a hidraulikus kötőanyagát, a „cementet" már a rómaiak is ismerték. Több mint egy évezred 24