Utak Hajdú-Bihar megyében (Debrecen, 1998)
A„tsinálatlan" és „tsinált" utak
A „TSINÁLATLAN" ÉS JSINÁLT" UTAK egyáltalán nem bír...". Ám a vasútépítés bűvöletében elég későn lesz nyilvánvaló az a lehetetlen állapot, hogy' még a vasút melletti községek is a hihetetlenül rossz utak miatt, alig közelíthetők meg a vaspályák indóházai..." felől. A közvélemény azonban kezdi egyre erőteljesebben követelni az utak kijavítását és kiépítését. A törvényhatóságok közgyűlésein egyre több község felpanaszolja a rossz utakat, követelvén azok kiépítését. Az alföldi utak mostoha állapotán javítandó Baldácsi Antal, Hajdúszoboszló, majd Nádudvar országgyűlési követe készít egy tervezetet, amit könyv alakban is megjelentet „Alföldi úthálózat" címen. Az Alföldet öt tájegységre bontva dolgozza ki részletes útépítési programját. Az ide tervezett utak leírása érdektelen, hiszen tervezetéből soha semmi nem valósul meg. Viszont egyik gondolatát érdemes idézni: „...a népjóléte, hazánkfelvirágoztatása vastag tajtékpipákkal elfüstölhető (...) de ettől még egész vármegyék út nélkül maradnak, mert sarat sárra hányni, azt a civilizált Európa göböl-útnak igen, de közlekedési útnak soha nem fogja elismerni...", 1851-ben, a szabadságharc leverése után kiadott királyi rendelet a közutakat három osztályba sorolja: 1. a fővonalakra, amelyek kizárólag„álladalmi" utak, építésükről és jó karbantartásáról az államkincstár gondoskodik, 2. az országos közutakra, amelyek a birodalom egyes tartományait kötik össze s ezek közmunkával tartatnak fenn és építtetnek, 3. a községi közutakra, amelyek az egyes településeket kötik össze s ezek építéséről és fenntartásáról a községek egyedül, vagy egymással szövetkezve gondoskodni kötelesek. Az utaknak ez a „császári és királyi" osztályozása még a kiegyezés után is hosszú ideig fennmarad mindaddig, amíg az 1890. évi 1. törvénycikk bevezeti az utaknak azt az ötös tagolását, amely azután ismét hosszú évtizedeken át fennmarad. Eszerint megkülönböztettek állami, törvényhatósági, községi vicinális, községi közdűlő és állomási hozzájáró utakat. Az abszolutizmus évei alatt környezetünkben egyetlen útépítésről vannak ismereteink. Ez pedig a nagyvárad-pesti útból Újfalunál „kiszakadt" Ladány felé vezető út volt, de ez már nem az addigi nyomon haladt (Újfalu-Rábé-Torda), hanem Földes és Báránd felé. A XIX. sz. utolsó negyedében, noha ekkor már a Tiszántúl számos folyójának árszabályozása megtörtént, elég sok természeti katasztrófa sújtja a vidéket. Különösen sok kárt okozott az 1887/88 telének zord időjárása: az utakat és vasutakat befújta a hó, helyenként napokig szünetelt a közlekedés. A gyors olvadás után jöttek az árvizek. Csökniőnél a Sebes-Körös, Újfalunál a Berettyó önt el hatalmas területeket. Hajdú vármegyében is, különösen a belvizek miatt, több községben nagyobb mérvű károsodások keletkeztek...". Több híd is vagy teljesen, vagy részben elpusztul, ami a hídépítés felé fordítja a szakma figyelmét. Hajdú megye egyik első hídépítését a debrecen—szatmári úton, a „Villongó medrén" végzik el 1879-ben. (Ez a mai 48. sz. főútnak Vámospércs és Nyírábrány közötti szakaszán lehetett.) Még ugyanebben az évben több híd épül a debrecenit? első „tandem" és háromhengeres úti hengerező pesti, a pest-váradi és a debrecen-békési utakon. Az 1880-as évek derekán épül az az egyjármos fahíd, amely a pesti úton Karcag és Nádudvar között a Szentágota-csárda mellett a Hortobágy-folyót hidalja át. A híd, a megyehatáron lévén, Szolnok és Hajdú vármegyék közös költségén épült. A hidak pontos helye sajnos nem azonosítható, mivel a korabeli feljegyzések ezek helyét nem közlik. A debrecen-csegei úton a Kishortobágyi csárda mellett, 1881-ben épült fahíd ugyancsak a Hortobágy fölé, amely kb. a mai 3316. jelű útnak - valószínűen a 11,841-es km-szelvénye táján lehetett. Jelentős dátum volt a közúti szolgálat életében az 1876. esztendő, a megyei államépítészeti hivatalok létrehozásának éve. E hivatal alapjait még Mária Terézia uralkodó rakja le 1772-ben, amikor elrendeli, hogy minden vármegyében alkalmazzanak egy mérnököt. E megyei királyi mérnökök tevékenysége lesz a megyei törvényhatósági utak építésének és fenntartásának műszaki irányítása. Később a helyszíni végrehajtásban megjelennek az „útkaparók" és „útfelügyelők". 1851 -ben az ország tartományainak kerületeiben létrehozzák a „Kerületi Építészeti Hivatalokat". Egy korabeli újsághirdetés a következőkről szól: a Nagyváradon létrehozott Kerületi Építészeti Hivatal pályázatot hirdet az országszerte felállítandó építészeti intézetekhez szükséges ,Wegmeisterek", azaz útmesterek alkalmazására. Az „út mesterek (...) elbocsájtható állami szolgák tesznek, kiknek kötelessége leend az utak jó karbantartására ügyelni, miért is az útkaparók nékiek közvetlenül alárendeltet vék". A jelentkezőknél „ép és erős test alkotáson kívül szükségeltetik a jól írni, olvasni és számolni tudás. Annyit tudjanak rajzolni, a mennyi ily nemű középítészek értelmezésére igényeltetik". Középítészeti hivatal létesül ekkor Nagyváradon kívül Budán, Kassán, Pozsonyban és Sopronban. 1874-ben ezeket a 21