Gardi József: Csongrád megyei utak(1987)

II. Csongrád megye közlekedése az első világháborúig

Antalffy Gyula irja /5/, hogy egyházi jobbágyok néha igen nagy távolságokról élelmiszert fuvaroztak a kolostorokba* Adatok vannak arról, hogy 1075-*ben Hódmezővásárhelyről bort és kenyeret szállítottak Garamszentbenedekre. Az árpád-kor végére meggyengült központi hatalom az Anjouk korában erősödött meg újra, A városok fejlődése, a céhek kialakulása, a kornak megfelelő pénzügyi és kereskedelmi politika megerősítette a magyarországi kereskedelmet. Csánki Dezsőtől olvassuk /6/, hogy Brassóból két út vezetett Budára; az egyik Gyulafehérvár - Déva - Vajdahunyad és innen a Maros mentén Szeged - Buda felé. Szeged város történetében olvashatjuk /7/

f hogy Zsigmond király meghagyta a szeri földesuraknak, hogy a sáregyházi úton Buda és Félegyháza felé járó-kelő szegedi polgárokat ne merészeljék útvámmal terhelni, mert ezen vámszedői jogukat a szegedi királyi vár részére elkobozhatja. Glaser Lajos ir arról /8/

# hogy az un. beregi egyezmény időpontjától /1233-tól/ a dunántúli egyházak közvetlenül a szegedi sókamarától kapják a sót, Szolnok mellett Szeged volt az ország sóellátásának egyik központja. Az Erdélyben bányászott só vizi úton, a Maroson érkezett Szegedre, ahonnan tengelyen szállították tovább három irányba: Budára, a madocsai és a bátai réven át a Dunántúlra. Reizner dános emlit két esetet /9/ ilyen szállításról. Zsigmond király 1435-ben utasítja a szegedi sókamara grófját, hogy a bátmonostori Töttös László mennyegzői költségeire 500 arany forint értékű sót szolgáltasson ki a szegedi sótárból. Mátyás király 1464-ben ugyancsak Szegedről a Baranya megyei