35 Év A Közutak Szolgálatában (Békéscsaba, 2003)

III. Szervezeti egységeink

AZ 1975-RE ELKÉSZÜLT ÜZEMMÉRNÖKSÉGI ÉPÜLET Az ezredforduló időszaka ismét új elvárásokat hozott az emberi igények és a technikai fejlődés terén. Az energiatakarékosabb megoldások és a közel 20 éves használat ismét felújítást követelt. A régi lapostető-szigetelések felújítása helyett a Sarkadi, Orosházi Üzemmérnökségek után itt is magas tető készült 2002-ben. Ezzel együtt a szo­ciális és irodaépület teljes nyílászárócserén esett át, és külső hőszigetelést kapott. A dolgozók für­dő- és öltözőhelyisége is a kornak megfelelő lett. Az informatikai berendezések, valamint a volt ebédlő is fel lett újítva. A rekonstrukció második üteme 2003-ban fejeződik be, ahol a vendégszo­bák és az egyéb kiszolgáló helyek kerülnek át­alakításra. Természetesen felújításra szorulnának a mű­hely- és garázsépületek is. A raktári magas tető, valamint egy nyitott szín körbefalazásán kívül ezeken komoly felújítások hosszú évek óta nem történtek. A jövő évek feladata lesz ezek gazda­ságos üzemeltetésének megoldása. Az üzemmérnökségi sajátságok Az igazgatósági munkamegosztás alapján ide került az egész megyére kiterjedő vegyszeres növényvédelem személyi és eszközállománya. Az említett fejlesztések során kialakításra ke­rült az előírásoknak megfelelő vegyszerraktár. Két gépjármű, egy Unimog-406-os és egy IFA te­hergépkocsi 2-2 fős személyzettel végezte a munkát. A Szolnoki KIG idején még a szomszéd megyében is dolgoztak. Az előírások szigorodásával a 90-es évek elején a tevékenység megszüntetésre került, s jelenleg éves árajánlatok alapján külső vállalkozók vég­zik ezt a tevékenységet. Ez kiterjed többek kö­zött a szelektív, ill. totális gyomirtásra. Ez utób­bi a vezetőoszlopok, ill. a korlátok helyeit érinti, szövőlepkeirtásra, valamint rágcsálóirtásra. További sajátossága volt az üzemmérnökség­nek, hogy nagy területi kiterjedése miatt a téli útüzemeltetés során Szarvason és Szeghalmon is működtetett készenléti helyet. AZ 1982-ES FELÚJÍTÁSI MUNKÁK UTÁN AZ IRODA ÉS A SZOCIÁLIS ÉPÜLET JELENTŐSEN BŐVÜLT 0 **""»*•, 35 SZERVEZETI EGYSÉGEINK

Next

/
Thumbnails
Contents