Czeglédi Imre: Békés megyei utak (Békéscsaba, 1986)
A két világháború között 1920-1944
8. / A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT 1920-1944 A HÚSZAS ÉVEK A négyéves háború leromlott utakat hagyott maga után. Említettük, hogy a háború második felében kőanyag szállítása már nem folyt, így az utak javítása lehetetlenné vált. Az 1920. XXVII. t. c. módosította a közúti törvényt: eltörölte a szegényebb néposztály útadóját, a megye maga határozhatta meg a kivetett útadó nagyságát, a községi közmunkát, illetve megváltását a törvényhatósági utakra is felhasználhatták, a közmunkaváltságot kiterjesztette az utakon egyre több gondot okozó gőz- és motorekékre, cséplőgépekre, s végül a törvényhatóságokat kötelezte a vicinális utak átvételére. Az új törvény kétségkívül nagyobb lehetőséget adott a törvényhatóságoknak a közúti alap fejlesztésére és felhasználására, egyelőre azonban egyéb körülmények akadályozták a helyreállítást. Békés megye 1920 áprilisáig román megszállás alatt volt, a közutak rendbehozatalára csak a románok kivonulása után kerülhetett sor. Az útjavítást azonban éveken át befolyásolta a fedanyaghiány. Az állami kőbányák közül csak a tarcali maradt az új országhatáron belül, a magánbányák megnyitása csak 1921-re volt várható, de követ csupán azoknak szállítottak, akiktől szenet kaptak, így Békés megye számításba sem jöhetett. 1921 végén az állami utakra megindult némi fedanyagszállítás, a törvényhatósági utakra semmi anyag sem érkezett, pedig az alispánnak sikerült 70 vagon kő leszállítására szerződést kötnie. Az állami utakhoz érkezett kőanyag kiszállítása is nehézkesen ment, mert az engedélyezett díjakért a fuvarosok vonakodtak kiszállítani az anyagot, illetve meg is tagadták a munkát. A kivételes rendelet alkalmazásával kényszermunkával voltak kénytelenek a fuvarozásra kötelezni őket. 1922-ben a miniszter az Apcvidéki Kőbányák Rt.-t jelölte ki Békés megye kőszállítójának, de kő ezután sem érkezett. Végül is a solymosi és gyöngyösi kőbányákból sikerült 10 000 m 3 leszállítását 10 hónapos határidővel biztosítani, s 1922 második felében a helyreállítási munkák megindulhattak. Az állami gőzhenger Öcsöd és Szarvas között, a törvényhatósági pedig Kétegyháza és Gyula között kezdte meg a hengerezést. A megyegyűlés 1922-ben helyreállítási programot dolgozott ki, ennek munkálatai indultak most meg. 1922 második felében befejezték a vicinális utak törvényhatósági kezelésbe vételét, a járási útibizottságokkal kötött szerződéseket a miniszter 1923 végére hagyta jóvá. A vicinális utakra tervezett földmunkák megkezdésére azonban munkáshiány miatt nem került sor, csak év végén volt némi javulás a munkások jelentkezésében. 1922 végén a minisztérium által kezdeményezett új közúti törvény előkészítésében vett részt a megyei bizottság. Az alispán támogatta a törvény megváltoztatását, mert a fennálló útadózásban a községi közmunkára, a kézi és igásmunkák kivetésére vonatkozó résszel „a közönség nem tud megbarátkozni." A törvénytervezetből azonban a megyék ellenállása miatt nem lett új törvény. A községi közmunkákat még 1923-ban is az 1890. évi I. t. c. 49. §-a alapján rótták ki: eszerint egy vonó állat után két igás napszám, szokásos lakóház után 4 kézi napszám stb. volt kivethető, megtoldva azzal, hogy gépjárművek után 2 igás napszámra volt kötelezhető a tulajdonos. A miniszter 1924-, majd 1925-ben kiadott rendelete szerint a gépjárművek útadóját a jármű tényleges lóereje után állapították meg. Újabb változásra csak 1928-ban került sor az „automobiladó" bevezetésével. A motorkerékpár és személygépkocsi után a lóerő alapján, a tehergépkocsiknál és más önjáró járműveknél az önsúly után állapították meg az útadót. Ez az új adónem megemelte az adóalapot, de nem a megye, hanem az állam kasszájába futott be, amit a megye sérelmezett is. A közmunka felét továbbra is kötelező volt megváltani. A megváltás díja 1923-1924. évre: kézi napszám 150 korona, 1 fogatos igás napszám 1000, kétfogatos igás napszám 2000 korona. A díjakat azonban a jelentkező infláció miatt hamarosan megemelték. Az egyenes állami adó után 20%-os útadót állapítottak meg. Az államépítészeti hivatal eredetileg 35%-os útadót javasolt, de a megyegyűlés 20%-ban határozta meg. 1923-ban a megye jelentős lépésre szánta el magát a kőanyag biztosítása érdekében. Heves megyével közösen megvásárolta az Apcvidéki Kőbányák Rt.-t, s a két megye a befektetés arányában kapta a követ a bányából, ezzel folyamatossá vált a kőszállítás. Alig oldották meg a kőanyag biztosítását, az infláció 65
