Czeglédi Imre: Békés megyei utak (Békéscsaba, 1986)

A kiegyezéstől az első úttörvényig 1867-1890

miniszteri rendelet pedig a közmunkán kívüli ügyekben tisztázta a két hivatal feladatát. A megye elfogadta a rendeletet, így külön szabályrendeletet ez ügyben nem alkottak. Kimondták azonban, hogy nagyobb építések megindításakor, ha földmunkákra van szükség, az államépítészeti hivatal főnöke tartozik a munka kitűzésének idejéről értesíteni az illető járási tisztviselőt, hogy a munka kitűzésénél ő is ott legyen. A munka végzéséről pedig a járási tisztviselő tartozik az államépítészeti hivatalt értesíteni. A nyolcvanas években egymás után jelentek meg a szabályrendeletek az utakkal, közlekedéssel, útfenntartással kapcsolatban. Az 1886-i községi szabályrendelet a megyei utak és megyei közmunka kezelését szabályozza. 1888-ban az utakon való közlekedést regulázták meg (kőúton „csak lépésben" szabad hajtani), majd a vámos utakról és kompokról szóló szabályrendeletek jelentek meg 1888-ban. Javult a megyék együttműködése az útvonalak kiépítése ügyében. Ez nem jelenti azt, hogy teljes volt az Összhang. Békés megye nem vállalta a Csongrád által kért Bánfalva-Szarvas közötti út megyei úttá nyilvánítását, mert „ez az út még nem létezik." Szolnok megyét pedig hiába kérték, hogy a szarvas-mezőtúri utat javítsák meg, a szolgabíró szerint „eddig egy napszámosnál több egyén nem dolgozott" az úton, amikor pedig az alispán a miniszter közbenjárását kérte Szolnok megye ösztönzésére, az eredmény, hogy „io egyénnél több alig fáradoz" az út építésén. A füzesgyarmat-nagybajomi útban eső híd javítását viszont Bihar megyére bízzák, mert ott olcsóbban szerezhető az építési anyag. Az utak kijelölésében való jó együttműködésre több példát is lehetne felsorolni. Az utak fenntartása továbbra is közmunkával, illetve annak megváltásából eredő pénzügyi alapból történt. 1869-ben „közmunkaváltsági, országos útépítési valamint megyei országúti pénztár" keretében kezelték az utak fenntartására befolyt befizetéseket. A közmunkát az 1862-i 71 700 sz. helytartótanácsi rendelet, valamint a Közmunka és Közlekedésügyi Minisztérium által kiadott 8709. sz. utasítás szabályozta. Eszerint megmaradt az igavonó állat utáni 2 igás, a háztulajdon utáni 6 kézi, lakó és családtag utáni 3 kézi napszám. A közmunkafelhasználás távolról sem volt teljes, s már ebben az időben felvetődik a megyegyűlésen, hogy a törvényhozásnak kellene rendezni a közmunkaváltságot, minden közmunkát el kellene törölni, s bizonyos adó kivetésével pótolni, „...mindaddig, míg a közmunkára vonatkozólag régebben alkotott, s hűbériségre emlékeztető s ennélfogva a jelen kor kívánalmaival egyáltalán össze nem egyeztethető törvények gyökeresen meg nem változtatnak, különösen míg egy jobb, igazságosabb s a mai viszonyoknak megfelelőbb alap nem létesíttetik, mindaddig közlekedési állapotaink annyira óhajtott javulása bekövetkezni nem fog" - olvashatjuk a megyegyűlés álláspontját a jegyzőkönyvben. Ugyanezen a gyűlésen egy, a korabeli igényeknek megfelelő törvényjavaslat kidolgozását javasolják a minisztériumnak. A megyegyűlésnek ez az 1873-i állásfoglalása már az 1890-i törvénycikk felé mutat. A kiegyezés után a közmunkamegváltással kapcsolatos helyi állásfoglalás néhány évig bizonytalan volt. 1870-ben a közmunkát mindenütt megváltatták, mert a megyétől számonkérték, hogy „a közmunkaerőnek általános megváltása" Önkéntes alapon történt-e. A megye a további bonyodalmak elkerülése érdekében úgy határozott, hogy 1871-re a korábbi határozatát megváltoztatva az 1844. évi IX. te. szellemében a közmunkának természetbeni leszolgálását rendeli el, de meghagyja a megváltás lehetőségét is. A megváltott közmunkák pénztárából az útjavítások egy részét megpróbálták vállalkozók által elvégeztetni. A gyulai és csabai szolgabíró jelentése szerint azonban vállalkozókat nem találtak, így kénytelenek voltak a községekre bízni az útjavításokat. 1879-ben úgy szabályozták az útjavítások elvét, hogy a természetben maradt közmunkával az utak építését, feltöltését és domborítását végzik el, a készpénzzel megváltott közmunkát pedig az utak kiegyenlítésére és tatarozására fordítják. 188i-ben viszont arról értesülünk, hogy pénzes munkánál az árlejtés célszerűtlennek bizonyult, mert a vállalkozók összebeszéltek, s az újabb árlejtést tágabb körben hírlapok útján kell meghirdetni. A közmunkakivetés és -megváltás növekedését a következő számokkal illusztrálhatjuk: megváltott igas megváltott igas igás kézi 1875 21 229 91 778 12 102 22 170 1881 29 555 102 322 63 974 ft 1885 292 369 1886 250938 1888 325 938 Az emelkedések egy része a megváltási összeg felemeléséből adódott. 1870-ben egy igás napszám megváltása 1 ft, egy gyalognapszámé 30 krajcár volt. 1880-ban 1,50, illetve 50 krajcárra emelkedett, 1882-ben az igás napszám 2 ft lett, s ez is maradt a korszak végéig. A növekedéshez hozzájárult az is, hogy szigorúbban vették az összeírásokat. Míg a hetvenes években gyakori a panasz az összeírások felületességére, a nyolcvanas években általában dicsérik az összeírások pontosságát. A közmunkaerőről, valamint a megyei utak kezeléséről 1886-ban szabályrendeletet készített a megye, mert a hatályban lévő rendeleteket és utasításokat nem találta megfelelőnek. Az 1886. szeptember 27-én tárgyalt tervezetet a miniszter nem hagyta jóvá, mert a törvénnyel és a hatályban lévő szabályrendeletekkel ellentétesnek találta. Tulajdonképpen egyetlen pontban tért el a tervezet az országos gyakorlattól: a közmunkamentességet nemcsak az állami, hanem a megyei tisztviselőkre is ki40