Czeglédi Imre: Békés megyei utak (Békéscsaba, 1986)

II. Józseftől a reformkorig

felhívásokat, amelyre hol azt felelték, hogy a megyében lévő utak jó karban vannak, mert a megye nagy gondot fordít az utakra, hol pedig azt, hogy az időjárás miatt az utak és hidak megromlottak, hogy a közlekedés szinte lehetetlenné vált. Külön gondoskodtak a rendkívüli utazások idején az utak megfelelő helyrehozatalára. Ilyen esetek voltak az országgyűlések is, amelyekre a követek felutazását kellett biztosítani. 1805-ben például így szól a megyei utasítás: „az Ország útjain lévő Hidak igazíttassanak, ne hogy azok rossz volta miatt az Ország Gyűlésre küldendő követek hátra maradást szenvedjenek és... ollyatin stationalis [állomás - Cz. I.] Hellyeken, hol a Követek keresztül fognak utazni, Lovak tartassanak készen hogy útjokat tovább folytathassák." A hidakat és utakat nemcsak az időjárás és a szekerek rontották. Tudunk arról, hogy a Bárdos-hídon „rossz emberek által a téglák kiszedettetvén" a híd javításra szorult. Az utak védelmére elfogadták Pest megye határozatát, melyet Csongrád is magáévá tett, „melly szerént az a közönséges Hidaknak gátaknak rongálását, a Kar fáknak és töltések körül [lévő] fáknak az utazók által való ki vágattatását tapasztalván általa úgy állapíttatott meg, hogy a' gazda ugyan lovának és szekerének elvesztésében, a tseléd pedig az utak és töltések tsinálásában vason történendő egy egész esztendői munkában a Törvény könyv 3^ részének 3 3^ czikkelye értelméhez képest marasztaltasson." A kemény büntetés kilátásba helyezése nyilvánvalóan nem volt előzmény nélküli. Az évenként szükséges útépítési munkákat a megyei mérnök mérte fel, s igényelte a megfelelő igás és kézi napszámot. A megyegyűlés általában elfogadta a mérnök terveit, abban az esetben volt változás, ha a tervek általános útrendezésnek voltak részei, s a munka meghaladta a megye teljesítőképességét. A munkát a helyi hatóságok felügyelete alatt végezték. A század elején a „közbátorságra ügyellő biztosok" s ezek katonái ügyeltek fel a munkákra. 1808-ban azonban a magisztrátus tisztviselői már nem tudták elvégezni az ellenőrzést a megnövekedett híd-, töltés- és útreparáció miatt, egyébként is az „illyen költséges és nevezetes munkák különös vigyázást kívánnak", ezért Korbély Ambrus táblabírót bízták meg az ilyen munkák felügyeletével, akinek kötelessége volt a járási tisztviselőkkel együttműködni. Az ilyen megbízatások azonban időlegesek voltak, s az említett szolgabírák és esküdtjeik ügyeltek fel a munkára. A munkavégzés robot módjára ímmel-ámmal történhetett, 1814 májusában a szolgabíró meghagyta a gyulai városbírónak, hogy a város közepén található terjedelmes gödröket javíttassák ki. Ha a bírák nem engedelmeskednek, a megyeházán testi fenyítésben fognak részesülni. Ennek ellenére szeptember 21-én a szolgabíró azt állapította meg, hogy csupán egy gödröt töltöttek be a „szolgabírónak csupa vakítására." Újólag megparancsolta tehát, hogy a városon keresztül vezető töltés gödreit rőzsével töltsék be, tetejébe földet hányjanak, „úgyhogy szerdán való bemenetelemmel tökéletesen elkészítve találjam, nehogy a sok írás és parancsküldés helyett keményebb módokra fakadni kényteleníttessek." 1816-ból egy alispáni utasítás a következőképp jellemzi a robotmunka végzését: az utakon lévő akadályok gyakran onnan származnak, hogy „nagy számmal a munkások ki állanak, de azok fel vigyázó nélkül lévén, vagy azt sem tudják, hogy mit dolgozzanak, vagy ha tudják is, kötelességeket egyedül tunyaul tellyesítik, meghagyatik minnyájan Eskütt Uraknak, hogy valahányszor a' Megyebéli munkáknak tételére az adózó nép nagyobb számmal ki álland, mindenkor ki ki a' maga Járásbéli Embereinek fel vigyázója legyen és Önnön magok is a' munka tételének helyén megjelenvén a' munkásokat el igazítsák és a' serény dolgozásra kötelezzék." 1819-ben gátbírók meglétéről értesülünk. Mivel „minden Helységnek Gát Bírája [van], meg hagyatik Szolga Bíró Uraknak, hogy azokat a' Gátok fel-vigyázására szorítsák és meg is büntessék, ha az útban lévő kisebb hibákat reparáltatni el-mulasztván nagyobb károk következnének." 1832-ben „Vízi és Úti Biztos" kinevezésére került sor, aki „Politicus somissarius név alatt választott új Tiszt a' Vízi és Úti Küldöttség által elő terjesztendő és a megye által megállapítandó munkák, mint az egész megyére ki ható, s' ennél fogva mindenkor különössen is Rendeléseket veendő fel ügyellő 's végre hajtó Tisztje lészen a' Megyének." A felügyelő és a végrehajtó feladatai között van a víz, út és híd építésénél való felügyelet, azok napszámjának kiszámítása, a munkákról való elszámolás készítése. Az utakat és hidakat köteles megtekinteni, s reparálásukról sorrend szerint javaslatot készíteni az esztendő minden szakaszában. A munka közvetlen kijelölését a földmérő végzi, a továbbiakban a biztos nemcsak a munkások mellé kirendelt felvigyázóknak adja ki a szükséges útmutatásokat, hanem a munkákat személyesen is megtekinteni köteles." Úgy látszik azonban, hogy az útbiztos és a szolgabírák együttműködése nem volt súrlódásmentes, mert 1839-ben meghatározták mindkettő feladatát. Eszerint a munkások kirendelése a szolgabírák, az erő alkalmazása az útbiztos feladata volt, aki köteles volt „rendes jegyző könyvet vezetni" a felhasznált munkaerőről. 1844-ben szervezetileg az öt főszolgabíró és egy-egy segédje felügyelete alatt a közmunkákat 10 kerületre osztották a megyében. A közmunkákat igyekeztek egyenlő arányban kiróni a községekre. Ilyen kirovási táblázatokkal gyakran találkozunk a levéltárban. Egy időben azt vezették be, hogy egy-egy út állapotáért meghatározott község legyen a felelős, ez azonban az utak egyenlőtlen állapota miatt nem egyenlő mértékben érintette a községeket, csak akkor lett volna igazságos, ha előbb az utakat egyforma minőségre kijavítva adták volna le a községeknek. 23