Czeglédi Imre: Békés megyei utak (Békéscsaba, 1986)

II. Józseftől a reformkorig

így a pákász, csikasz, madarász alkalmi vezetőként víziszállítással is foglalkozott. Zsombékról zsombékra lépve vezette át az idegent a veszélyes lápvilágon. Nem csoda, ha Bajomtól Füzesgyarmatig lévő egy mérföldet egy teljes napig tette meg a bajomi kálvinista lelkész. Csónakkal gyorsabb volt az út - ha használni lehetett -, evezőt, csáklyát, rudat ügyesen kezelte a víz mélysége szerint a Sárrét mocsarait jól ismerő vezető. Azokon a helyeken, ahol folyók akadtak a közelben, a vízi szállítást használták. így a gyomaiaknak is módjukban volt a szomszédos erdős vidékekről „lápokat alá botsájtani", s épület- és tűzifát beszerezni. Tutajjal a Hortobágy vidékére is eljutottak. Az erdőháti fa leúsztatása a folyószabályozásokkal és a vasúti szállítások megindulásával szűnt meg.

4 AZELSŐKŐÚT A 18. század végéhez fűződik az első kőút építése. Aradon 1750-ben már megkezdték az utcák kövezését, Békés megye székhelyén, Gyulán még fél évszázadot kellett várni az első kövesútra. 1794-ben vetődött fel konkrétan egy kövesút építésének gondolata. A gyulai főutca faburkolata ugyanis anynyira elhasználódott, hogy 1793-ban elhatározták az út felújítását: ,,... a régi mód szerént híddal ki rakattasson oly formán, hogy valamint a Földes Uraság... a fát meg veszi, azt átsokkal ki faragtattya, s a hidat el készítteti, úgy a Vármegye is annak el szállításáról s minden kézi munkásról és szekerekről fog gondoskodni." A „híd" itt tulajdonképpen nem hidat, hanem hídszerűen épített utat jelent. Ilyen gerenda utak gyakoriak voltak ebben a korban, Debrecenben 1826-ig fennállt egy 650 m hosszú alkotmány a nagytemplom előtt. Ezt a határozatot azonban nem hajtották végre, a megye ugyanis 1894-ben újratárgyalta a megyei út ügyét, s megváltoztatta határozatát. Az indoklás meggyőző volt: „...A fa hídhoz más egyéb nehézségeken kívül, még az is járulna, hogy annak el készítése s jó állapotban való tartása teméntelen fát kíván, mely az Erdőknek tetemes pusztításával esik meg, azonban annak még is állandóságot ígérni nem lehet, annak okáért úgy tartaná [a vármegye], hogy mind az Ezeknek megkímélléséért, mint az Utasoknak könnyebségekre, mind pedig az állandóságra nézve legjobb s tanácsosabb lenne, hogy azon egész út - az Uraságnak is engedelme hozzá járulván kővel rakattatnék ki ígérvén azon M[éltó]ságos Úr, hogy kő vágatásra a Világosi határban ingyen engedelem adattasson az azt illető Földes Uraságtól ki fogja nyerni, mind a Temesvári Fő Hadi Tanácson a kövek szélyel hányására meg kívánandó Puskaport meg szerezni mind pedig a Maga Kő vágó szerszámait Njagyságos] V[árme]gyének használás végett átengedni." A főispán előterjesztését a megye elfogadta, „Meggyőzettetvén ... azon okokk nyomós voltokról, melyek a Méts [Méltóságos] Fő Ispány Úr által elő adattak, meg határozta, hogy ezen Út nem fával, a mint eddig való szándék volt, hanem kővel rakattasson ki, ajánlván egyszersmind a Mélts Fő Ispány Úr is az egész V[árme]gye színe előtt Vida Imre Úr a Gyulai Uraságnak Fő tisztviselője magát, hogy a Msgs Földes Uraságnál véghez fogja vinni, hogy ha a V[árme]gye a Követ Világoson meg vágattya s ide Gyulára szállíttattya, azzal osztán az Uraság Költségén ezen kérdésben forgó egész utat meg fogja rakatni." A város főutcáját, egyben a városon áthaladó postautat még a század végén kikövezték, de a kövezett utcák már 1806-ban olyan rossz állapotban voltak, hogy a közlekedés rajtuk veszéllyel járt. Mivel az uradalom vette legnagyobb hasznát az útnak, a megye az uradalom hozzájárulását is kérte az útjavításhoz. Végül is a flastromozó [kövező] mester fizetését, valamint a kövezet jövendőbeli karbantartását vállalta az uradalom. A követ Radna és Paulis kőbányáiból szállították, s ottani kőfaragó mesterek faragták ki. 1810-ben még nem volt kész az új kövezés, a megyegyűlés jegyzőkönyvében ugyanis a következő feljegyzést találjuk: „A Gyulai utczáknak kővel való kirakása az előbbeni megyei végzéshez képest még véghez nem ment 's az alatt a régi ki rakás is meg romladozott, ne hogy ezen munkának hallasztásával ezen posta út éppen járhatatlan legyen, múlhatatlanul szükséges, hogy azon munka tökélletességre vitessen...", megbízzák tehát Csanády Pál comissariust, gondoskodjék a szükséges kövekről, a járási főszolgabírók pedig arra kaptak utasítást, hogy „mihelyest az adózó nép a tavaszi szántást el végzi, 's az utak járhatók lesznek még a fű hegyen anyi kőnek Gyulára hordására a' mennyi azon utczának kirakására szükséges, meg kévántató szekereket ki rendellyenek", a gyulai uradalom pedig az egyesség szerint „kű rakó mesterekről gondoskodjon." Két év múlva az új kövezet is annyira játhatatlanná vált, hogy szükségessé vált kijavítása, melyet az uradalom és a megye közösen vállalt. Bodoky Mihály földmérő a mai Városház utca kövezését is javasolta, mivel ott volt a gyulai városháza, s „igen terhes téli időben az utazóknak és a forspontozó adófizetőknek az oda való menetel." A Városház utca kövezése azonban elmaradt. 1825-ben újra napirendre került az egyetlen kőút kijavításának ügye: „...kár volna ezen sok költséggel és fáradsággal készült és az egész Megye Publicumának de főképpen Gyula Várossá hasznára és Comoditására szolgáló munkának végképp elromlani annyival inkább, mint hogy előre látható képpen ezen meg igazításbeli munka sokba nem kerülne". Mivel a földesurat hiába sürgették, hogy a régi egyezség szerint a mesterembert fizesse, a házas gazdákat kérték fel, ajánljanak fel némi összeget az út javításához. Rosty Albert alispán erőteljesebben fogalmazott: „... a Gyulai Utzáknak kő flastrommal kirakott részének igen rossz és az esős és sáros időben járhatatlanságokat előadván olly vélekedését terjeszti elő, hogy a flastrom vagy megigazíttasson vagy pedig egészen fel szedessen,,. Egyébként úgy vélte, hogy az utcák karbantartására és tisztítására a „köz munkára 17