Borsod-Abaúj-Zemplén megyei utak (Miskolc, 1988)

szó—Putnok és a Szikszó—Kassa korábbi főbb kereskedő-és hadiútvonalakat használták fel. Nyilvánvalóan ezeknek a folyamatos karbantartásáról is gondoskodtak. A 18. század elején III. Károly volt az első uralkodó, aki a korszak műszaki követelményeinek megfelelően utakat épített. 1723-ban a Helytartótanács felállításakor műszaki bizottmányt is szervezett, melynek feladatkörébe tartozott az utak építése és fenntartása is. Mária Terézia az utak rendszeres építésére és fenntartásának biztosítására 1772-es rendeletében elrendelte a vármegyei útfelügyelő mérnökök alkalmazását. II. József a műszaki teendők ellátására már építészeti igazgatóságokat állított fel. (7.) A „Systematica Comissio" (rendszeres bizottság) az utak építésére és fenntartására igyekezett fedezetet biztosítani. Javasolta közpénztár felállítását is, azonban rendszeres útépítések nyomaira a 18. század végéig hazánkban nem bukkantunk. A rendszeres „vonalazott" utak építését az 1780—90-es években kezdték meg hazánkban. Az 1791-es országgyűlés reformtörekvései között megtalálható a közutak létesítésének fontosságára utaló előírás, az úthálózat terveinek kidolgozását bizottságra bízták. (11.) A közúti forgalommal, úthálózattal való szervezett törődés már a császári, katonai közigazgatás időszaka alatt megkezdődött. Az utak építésével és karbantartásával kapcsolatos feladatokat 1720-tól a bécsi udvari kamara által kirendelt polgári és katonai mérnökök látták el. Később a Budai Egyetem Mérnökképző Karán képeztek erre a feladatra mérnököket. A vármegyék területén lévő állami, megyei és vicinális utak fenntartását 1772-től útfelügyelő mérnökök intézték. A vármegyékben 1785ben Építési Igazgatóságokat szerveztek II. József uralkodása alatt. A császári közigazgatásnak a műszaki fejlődés szempontjából alapvető és értékes tevékenysége volt az 1782—83. években végrehajtott katonai térképezés. Háromszögelésre alapozva, mérőasztal-felvétellel, bécsi ölrendszerben 131500 méretarányban történt. Görög Demeter ezen felvétel redukálásával készítette Kerekes Sámuellel együtt a vármegyei térképeket. A vármegyei közigazgatás tevékenységén belül a meglévő földutakat karbantartották, azokon fenntartási munkákat végeztettek. Azonban e mellett a hidakról és átereszekről nem történt kellő mértékben gondoskodás. Ezen keresztezéseknél vápaszerűen alakították ki az utakat, amely magasabb vízállás vagy árvízi időszakban nem volt járható. A korszaknak az útfenntartáson kívül eredményes szervezése volt a rendszeres kocsiposták üzemeltetése.^.) A Korabinszky mérnök-matematikus „Geographysche Lexicon für Ungarna" címmel 1786-ban Pozsonyban kiadott munkája mellékletében szerepelnek Magyarország posta-útvonalai is, melyeket az 5. sz. térképmelléklet tüntet fel. Ezen megtalálható a már korábbi évszázadokban is használt Pest—Tokaj, Tokaj—(Abaúj) Szántó-Kassa útvonal is, melyeken a Rákóczipostaszolgálat is járt. 16 A Helytartótanács előírta az útkategóriákat: országutak, kereskedelmi, posta- és vámutak. Ezeken kívül nyilvántartottak még községi és magánutakat is. (13.) Ebben az időben jelent meg magyar nyelven az első magyar nyelvű útépítési szakkönyv, melynek szerzője Hubert Gautier, fordítója pedig Kovács Ferenc mérnök. A könyv részletes értékelésével dr. Ertl István foglalkozik cikkében. (14.) Összefoglalásként azonban néhány olyan jellemzőjéről kívánok szólni, amely korában egyedülállóvá tette. Az utak kereskedelmi és hadi jelentőségén túlmenően rámutat az urbanizációs-környezetvédelmi problémákra is. Szól az úfügy társadalmi vonatkozásairól. Az útpályák hossz- és keresztirányú kialakítása, méretezése mellett kiemelten fontosnak tartja a vízelvezetés megoldását, melyre különböző terepadottságok esetére javaslatokat tesz. Foglalkozik a talajok minőségével, tömöríthetőségévei, a tömegkiegyenlítéssel, az út vonalvezetésével, a talajvíz-magasságok szerepével az építmény állékonyságával kapcsolatosan. Tárgyalja a kőburkolatok hézagelhelyezéseit, a pálya oldalesését, a folyókák kialakítását. Foglalkozik az építéshez szükséges felmérések lebonyolításával, a tervek elkészítésével, a szelvényezéssel és az útirányok jelzéseivel. A könyvet jól egészítik ki a táblarajzok, melyek a keresztmetszeti kialakításokat és a műtárgyakat, ül. útjelzőket, úttartozékokat tartalmazzák. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar fordító azzal, hogy — egyéb művelődés- és irodalomtörténeti tevékenységen túlmenően — ezt a világviszonylatban is igen jelentős munkát adaptálta a magyarországi műszaki szakemberek számára. A Zempléni Levéltárban a 18. század végi Helytartótanácsi rendeletek és Közgyűlési jegyzőkönyvek a megyei úthálózatra vonatkozóan érdekes adatokat tartalmaznak: Közgyűlési jegyzőkönyvek IV.—1001/C. 1791. No. 108.

1. kötet. Az 1089. oldalon: a tudósító tagok szükségesnek tartják, hogy ahol az út építése javítása történik, ott kellenek alkalmas, jó erkölcsű emberek, akik a munkákat vezetik, irányítják és a szükséges (építéssel kapcsolatos) dolgokat feljegyzik. Fizetésük nyolc garas legyen, avagy 24 Kkr. Az írásos dokumentumnak rögzítendő az alábbiakat javasolják tartalmaznia: „... abban a Helység neve, (az ember) munkára való érkezése, elmenetele és napi munkájának száma, az ember neve, holnap, nap és esztendő feltaláltasson és ezen jegyzést minden 15 napok alatt be adni tartozzanak az Sub. Vice Ispánnak, akinek tudni illik szoross kötelessége az utakra való vigyázás első Vice Ispán Úrnak edgyetértésével." Előírták, hogy a Comissáriusok (akik a munkára felÜgyeinek) a munkahelyet nem hagyhatták el, a dolgozókat, szekereseket kötelesek voltak naponta többször is ellenőrizni, megakadályozva, hogy felügyelet híján ne vadászhassanak, a munkában nagy ,fogyatkozások" ne lehessenek. Szabad kezet kaptak további felvigyázó kijelölésére, hogy a munkát végzők pl. ne heverhessenek.