Szomolányi Antal: Az állami közútkezelés 40 éve. A Miskolci Közúti Igazgatóság története 1958-1998. (Borsod-Abaúj-Zemplén megyei utak. Miskolc, 1988)

II. fejezet: A Közúti Igazgatóság 40 éves működése

78 A másik üdülő, amely egyben oktatóbázis is, Bükkszentléleken található. Ezt az épületkomplexumot a VOLÁN Vállalattól vettük meg, amely a Turistaház (vendéglő) szomszédságában volt. 6 lapostetejü épületből állt, a szobák "égrenyílóak" voltak, fűtésük olaj kályhával történt. Később a KÖGÁZ által szabadalmazott, egyidőben 4 palackos gázberendezésű központból vezetéken keresztül gázkonvektorokkal biztosítottuk a fűtést. Először csak a Miskolci Közúti Igazgatóság üzemeltette. Később másik három, Nyíregyháza, Szeged és Szolnok, majd Budapest is csatlakozott. Ekkor indult be közös fejlesztéssel és központi támogatással az épületek korszerűsítése, majd a Turistaház megvétele után a környezetbe illő homlokzattal és a meglévő tetőszerkezet toldásával ebédlő, étterem, konyha, iroda és szálláshelyek kialakítása. Ma már mind a 19 igazgatóság együttesen üzemelteti és használja. Az ide beutaltak is étkezési jegyet kapnak. Előnye az üdülőnek, hogy a bánkúti síparadicsomhoz kiépített új út mentén van, csupán 2 km-re a sípályákhoz, így könnyen megközelíthető erről az útról 80 m-es lecsatlakozással. E helyet különösen az alföldön élő emberek, családok kedvelik. Pacin községben is van a Bodrog holtága mellett, a szlovák határhoz közel egy kis üdülőtelep. Itt is faházak vannak telepítve, meleg-hideg vizű ellátással. Csendessége, jó levegője és a horgászási lehetősége miatt ez is kedvelt pihenőhely. Főzésre alkalmas felszerelt konyhája van. A balatonföldvári lehetőséget mint a megyén kívül lévőt csak megemlítem, mint a 19 igazgatóság legszebb és legkultúráltabb üdülő- és oktatóbázisát, ahová sajnos igen kevés számú beutalt kaphat helyet. Ez nemcsak abból adódik, hogy igen nagy az osztószám, hanem a bevételek növelése miatt itt nagyarányú külföldi szerződéses üdültetés is történik.

Next

/
Thumbnails
Contents