Szomolányi Antal: Az állami közútkezelés 40 éve. A Miskolci Közúti Igazgatóság története 1958-1998. (Borsod-Abaúj-Zemplén megyei utak. Miskolc, 1988)
II. fejezet: A Közúti Igazgatóság 40 éves működése
55 A 90-es évek elejére a géppark eléggé elöregedett, mert a jelentős mennyiségi növekedést nem követte az elhasználódott gépek selejtpótlása. A gépparkot az is befolyásolta, hogy az Igazgatóság átszervezésével együtt új feladatok kerültek meghatározásra. Az építési tevékenységet szolgáló géppark leépítésre került. Az útüzemeltetés és fenntartás gépesítése helyeződött előtérbe. Központi, elsősorban Világbank által finanszírozott gépesítés-fejlesztés keretében megindult egy géprekonstrukciós program. Először a személyszállító alapgépek területén történt minőségi csere, ezzel együtt a szerelékek korszerűsítésére is sor került. Ezen a téren talán a szóróadapterek fejlődése a legjelentősebb. A valósághoz közelítve kimondható, hogy a síkosság elleni védekezés terén történt gépfejlesztés jól mutatja a gépi állóeszközök általános fejlődését. Ezt a tevékenységgel kapcsolatos stratégiai változtatást, és a géprekonstrukciós program megvalósítását egyértelműen tényszámokkal bizonyítja az a kimutatás, amely az 1978, 1988 és 1998-as évek gépi állóeszközállományát hasonlítja össze. Megnevezés 1978 db 1988 db 1998 db Személvszállító járművek VOLGA 6 2 ZUK 7 35 PANNÓNIA motorkerékpár 8 ROBUR 1 IKARUS 1 NYSA 11 6 LADA 5 OPEL 13 VW 1 Teherszállító jármüvek IFA W 50 27 26 19 ZIL 17 ZUK 43 27 SKODA 6 8 4 1ZS 2 TUDOR 7 UAZ 4 ROBUR 2 -