Hidak Tolna megyében (Szekszárd, 2002)

dr. Tóth Ernő: Összefoglaló

ÖSSZEFOGLALÓ ÖSSZEFOGLALÓ Tolna megye a Dunántúl közepes nagyságú, változatos felszínű területe. Sík felületű része a Mezőföld, dimbes-dombos a Kapos-Koppány és a Szekszárdi dombvidék, a Duna melletti Sárköz pedig ma is részben ártéri terület. Az úthálózat kialakítását, hidak építését a Duna, a Sió, a Sárvíz és a Kapós alapvetően meghatározza. Ezek a vízfolyások még a 18. században is szabályozatlanul hömpölyögtek, így nagy jelentőségű volt a Sárvíz a Sió, a Duna, a Kapós majd a többi vízfolyás rendezése. A korábbi 100 m vagy ennél is hosszabb hidak helyett 20-35 m nyílású hidakat kellett csak építeni a 19. század közepétől. Az úthálózat legfontosabb eleme a Duna menti limes út a római korban már kiépült, s az ezen lévő jelentősebb hidak maradványait Dunaföldvár és Szekszárd térségében megtalálták. Ez utóbbi a Sárvízen épült és azóta folyamatosan állt itt híd. A 14. században a híd szó több település nevében megjelent és meg is maradt. A Sió, Sárvíz, Kapós átkelőhelyénél várak épültek (Ozora, Simontornya, Döbrököz stb.), a váraknál épült felvonóhidak maradványai régészetileg feltártak, ma is láthatóak. A török hódítás után a várakhoz vezető hosszú fahidak különös fontosságúak lettek. Feljegyzések bizonyítják, hogy Gerjen-Kalocsa között a 17. században hajóhíd állt, s ilyen hídszerkezetek épültek a hadjáratok során is. Az ország újjáépítése során több jelentős híd építéséről (leghosszabb volt az 1100 m hosszú dombóvári Kapos-híd) és a hidak vámtételeiről, fenntartásukról is maradtak írásos feljegyzések. A 18. század végén tudjuk, hogy 36 kő- és 184 fahíd volt a megyében. A fahidak állandó javítása igen költséges volt, ezért a megye vezetése már korán szorgalmazta kő- és téglahidak építéseit, ennek eredményeként 1837-ben már 99 kő- és csak 88 fahíd volt a megyében. A legjelentősebb kétnyílású kőboltozat 1783-ban épült Bonyhádon, ez ma is biztonsággal szolgálja a forgalmat. Boltozatok a 20. században is épültek, még 1973-ban is mintegy 200 volt a megyében, ezek nagy része önkormányzati kezelésben van. Említést érdemel az 1837 után épült kétyi, erősen ferde trajektória szerint falazott téglaboltozat és a grábóci híd, melyen épület áll. Az állandó hidak építése felgyorsult a vasnak, illetve acélnak az alkalmazásával a kisebb-nagyobb vízfolyásokon 1873-tól, ekkor épült az első rácsos vasúti híd. A közutakon 1884-1894 között kilenc jelentősebb rácsos hídszerkezet épült kezdetben párhuzamos övű, kétszeres rácsozású, majd szegmens alakú Sió-, Sárvíz- és Kapos-hidak 20-35 m-es nyílással, majd 1900-ban 50,0 m nyílású híd épült Szekszárdnál. A megye hídállományának különlegessége, hogy öt 100 évnél idősebb rácsos acélhíd eredeti formában szolgálja ma is a közlekedést. Acélhidak építésében kiemelkedő jelentőségű volt az 1930-ban Kossalka János professzor tervezte dunaföldvári Duna-híd megépítése, melynek legnagyobb nyílása 133 m, teljes hossza 492 m, s különlegessége az itt alkalmazott szilíciumacél és a folytatólagos többtámaszú szerkezet. A Sión 1933-34-ben még három rácsos híd épült, majd csak a II. világháború után készültek ilyen műtárgyak. A vasbeton hidak legidősebbje a megyében ma 92 éves, 1944 előtt épült az országos közutak hidjai mai állományának 21%-a. A Sión 1929-ben két 32 m nyílású Gerber-csuklós vasbeton gerendahíd épült Ozorán és Pálfán. Nemcsak hazánkban, Európában is jelentős műszaki alkotások voltak ezek. A II. világháborúban 27 közúti híd: a dunaföldvári Duna-híd, négy Duna-ártéri híd, öt Sió-híd, öt Kapós- és Sárvíz-híd pusztult el. Az ideiglenes helyreállítás általában 1947-ig elkészült, majd 1950-től nagy ütemben építették újjá a lerombolt hidakat. Az újjáépítés rendkívül nehéz körülmények között, több esetben különleges módon történt roncsanyagból, más hidak ép szerkezetével építettek újjá egyes hidakat. 199