Hidak Tolna megyében (Szekszárd, 2002)

Mellékletek

HIDAK, HADAK, HISTÓRIÁK MELLÉKLETEK Jó volt félni is, bízni is, kételkedni, de hinni is. Gyúrni hetyke mosolyba át a félsz tétova vigyorát. Mérni a többi nagy gyerek félelmén a félelmemet. A halál jött s az élvezet: hogy elszáll a fejünk felett. Szorult, vonaglott, nyítt a sín, mint nőstény, hogyha jő a hím. Jött a halál s a híd megállt, várta, mint üsző a bikát. Jó volt kuksolni a csapat gyerek közt a híd alatt. Kísérteni az ördögöt, dörgött, dübörgött, prüsszögött! Szorítottam Feri kezét, hogy mégse rogyjon ránk az ég. A bajai Duna-híd Tolna megyében mások és másutt is gondolkodtak azonban ilyesmiről, leginkább azok, akik a baja-bátaszéki hidat szorgalmazták hosszú évtizedekig mindhiába. Nincs év, amikor a kérdés föl ne vetődne a kiegyezés után, de erről érdemesebb szólni hagynunk Bartal Bélát, aki 1898-ban a híddal kapcsolatos országos értekezleten a Tolnamegyei Gazdasági Egyesület elnökeként, az 1902. augusztus 12-i megyegyűlésen a végül eredményt hozó felirat szerkesztőjeként mondta el véleményét. Ha szavaiból hosszabban idézünk, annak nemcsak a végkifejlet az oka, hanem az is, hogy ritkán olvashatunk ilyen közgazdasági szempontból megírt vallomást. „Tervbe volt véve ezen áthidalás már 1848 előtt is..., 1872-ben a baja-bátaszéki híd már engedélyezve is volt s csak az 1873-i pénzügyi válság miatt maradt el. Azóta - sajnos - elmúlt 30 esztendő: volt ideje, pénze és gondja az országnak arra, hogy a felső Dunán három hidat, Budapesten és környékén hét hidat létesítsen, volt pénzünk arra, hogy építsünk egy 36 milliós parlament-palotát, de a KözépDuna 360 kilométer hosszú budapest-zimonyi szakaszán nem épült semmi. Ma is éppen úgy áll ezen Duna-szakasz, mint a népvándorlás idejében, ahogy azt a rómaiak, hunok, avarok, gepidák és honfoglaló őseink találták, ma is csak az ősi komp az egyetlen átkelési lehetőségünk..., sőt mai állapotunk még rosszabb, mint a honfoglalás idejében! Hisz amíg első őseink korában a komp egy modern forgalmi eszköz volt, amivel koruk rendelkezett, addig most, a XX. században, amikor acélhidakat épít az egész világ, tán még a kereskedelmi miniszter úr sem fogja egy olyan világfoly ónál, mint a Duna a kompokat a modern átkelési eszközök közé sorolhatni... Nincs a világon egy ország sem, amely az ország kellő közepén egy 360 kilométer hosszú válaszfalat tűrne meg. (...) Bátaszéknél, hol négy vasúti vonal jön össze három négyzetkilométerre, de nincs egymással összekötve: 1000 kilométer hosszú vasúti vonal egy 400 méteres híd híján két külön darabba van szakítva. De nincsenek az egész világon olyan városok vagy megyék s olyan lakosság, amely harminc éven át tűrte az ilyen botrányos állapotokat. Hány híddal volna ma a Közép-Duna áthidalva, ha mondjuk angolok, németek, vagy pláne amerikaiak laknának itt, egyszóval olyan emberek, akik jogos érdekeiket nemcsak megismerni, hanem azokat érvényesíteni is tudják. Pedig nekünk ma, a mostani nyomorúságunkba mindezen népekkel kell konkurálnunk, terheink ugyanazok, csak közlekedési eszközeink mások: náluk acélhíd - nálunk komp..." Végre épül a bajai vasúti Duna-híd (Mávag archívuma) Bartal Béla, miután elemzi a híd hiányának gazdasági kárát, szenvedélyesen így fejezi be mondandóját: „S már ezekből az elpocsékolt milliókból is tízszer meg lehetett volna építeni a hidat, mely négy-öt év alatt törlesztene költségeit. Nemcsak a mi megyénkre, nemcsak az egész Alföldre, Bácskára, 158