Hidak Nográd megyében (Salgótarján, 2007)

Egyedi hídleírások

Egyedi híd le írások Ipoly-hidak ve vasbeton csőátereszeket építettek be. Az út két oldalán ma már csak az ártéri hidak szögletein álló egykori korlátbábukat lehet megtalálni a növényzet alatt. A korlátbábuk belső felületei közötti távolság mind a három híd esetében 10 m. A mederhíd háromnyílású fahíd volt. A híd pálya­szintje igen alacsonyan volt, így áradások alkalmá­val a híd rendszeresen víz alá került, de ez a hidat nem rongálta meg, mert a víz a széles hullámtéren teljesen lelassult. Az első világháború végeztével az Ipoly két olda­lán őrbódékat emeltek. A visszavonuló német csa­patok 1944. december 8-án, délelőtt robbantották föl a mederhidat. A híd egyes darabjai 200 méteres körzetben szóródtak széjjel. A hidat teljes egészé­ben visszaépítették, és a kettős birtokosság fennál­lásáig használatban is volt. Az 1950-es évek elején a hidat elbontották. Kóvár(31.) Az első katonai felmérés adatai szerint itt még csak gázló volt. Egy 1804-ből származó közgyűlé­si jegyzőkönyv már említést tesz a kóvári Ipoly-híd építéséről. A második katonai felméréstől kezdve a térképeken valóban híd állt Kóvár és Újkóvár kö­zött. A híd igen fontos szerepet töltött be a környe­ző falvak lakosainak életében. Számos falu népe a hídon keresztül járt a gyarmati piacra. A térképe­ken kitűnik a híd rendkívül előnyös és szükségsze­rű elhelyezkedése. A Magyar Országos Levéltár tervtárában fennma­radt két terv a kóvári fahídról. Mindkét terv 1847­ben készült. A tervek jól tükrözik, hogy már a 19. század első felében milyen komoly fahíd állt itt. Mindkét terv magyar nyelven készült. Az egyik tervet Killián mérnök készítette. Az általa tervezett három­nyílású fahíd fesztávolságai rendre 5 - 8 - 5 öl (9,48 - 15,17 - 9,48 m). A másik tervet a Királyi Építési Főigazgatóság készítette. A szintén háromnyílású híd fesztávolságai közel azonosak: 6 öl (11,40 m). Mindkét terv szerint a két hídfő felmenő falazata kő­ből készült. Azt nem tudhatjuk, hogy valamelyik terv megvalósult-e meg, de a megépített hídfők vonalaik­ban azonosak a terveken ábrázoltakkal. Őrhalom (35.) Őrhalom szélső házai és az Ipoly között mintegy másfél kilométer széles a hullámtér. A túloldalon Ipolyvarbó házai alatt folyik közvetlenül a folyó. A rendkívül széles árterület miatt a mederhíd előtt hat ártéri híd állott a magyar oldalon (Őrhalom - Nagykér - Óvár vicinális út). Sorrendben az első volta leghosszabb, az úgynevezett Új-árok-híd (négy­nyílású fahíd). Ezt követte egy rövidebb kétnyílású fahíd, majd egy kőboltozatú híd. Ezután következett két egynyílású fahíd (kb. 4-5 méter hosszúak), majd Boltozat az őrhalmi ártéren (2001) 86

Next

/
Thumbnails
Contents