Hidak Nográd megyében (Salgótarján, 2007)

Egyedi hídleírások

A megye hídállománya Nógrád megye műemlék hidjai Patak 207 éves hídja, Makai Tamás felvétele Patak a középkorban jelentős, vásártartó hely volt fontos utak találkozásánál. Helytörténeti adatok sze­rint a kőhíd helyén korábban erős gerendákból épült fahíd állt, de ezt többször is javítani kellett az árvizek rongálása miatt (14). A vármegyei jegyzőkönyvek ta­núsága szerint 1799-ben már folyt a kőhíd építése, amit 1800-ban fejeztek be. 1815-ben Hoffenmayer Joachim kőműves mester végzett rajta javítási mun­kákat. (15) A mellvéd, valószínűleg később, de még a 19. században épült és ekkor megemelhették az út­pályát is. Ezt a mellvéd irányeltérése és az elfalazott vízköpők igazolják. 1859-ben a község egy részét nagy árvíz pusztította el. Ennek emlékére 1860-ban a K-i hídfő közelében kápolnát építettek Nepomuki Szt. János tiszteletére. Hídjavításról nincs adat, feltehető­en az árvíz nem rongálta meg (16). 1937-ben még 37 cm-es kerékvetők voltak a mellvéd belső oldalán, ezeket azóta elbontották (17). A középső nyílásban lévő vaskarika rendeltetése: a híd alatt valamikor te­heneket mostak és ez az állatok kikötésére szolgált (18). A patakmedret 1976-ban kiburkolták, 1985-ben a mellvéd hiányzó fedköveit be­tonnal pótolta a karbantartó. Műemléki törzsszáma: 5715. Híd a Lókos-patakon Romhánynál A patak a települést északi (régi falu) és déli részre (gyártelep) osztja, itt található a boltozott, háromnyílású, 18. századi kőhíd. Építése idején a falu bejáratát jelentette, ma csak gyalogosforgalmat biztosít a két községrész között és már a patakot is más mederbe terelték. A szegmens íves nyílások mérete 2,60 - 2,80 - 2,60 m (megközelítő­en másfél öl), a híd hossza 17,8 m. Az egy­kori folyásirány felőli oldalon a pillérek tere­lőékkel vannak kialakítva. Mindkét oldalon 80 cm magas mellvéd helyezkedik el, a köztük mért hídszélesség 6,0 m. A mellvéd végei törtvonalúak, középtájon jármű kerekek által okozott durva ko­pásnyomok látszanak. Az ÉK-i oldalon magas, fara­gott talapzaton Nepomuki Szt. János szobra áll. Egy vésett kereszt fölött két sorban A.D. - Á.795 felirat olvasható. (Ez utóbbi valószínűleg 1795.) A talapzat megrepedt. Egy faragott kő látszik a felvízi (DNy-i) oldal hídfalán a középső boltozat felett: egyszerű ko­szorú két oldalán L. Gy. és K.G. monogramok, alatta 1882. A teljes híd romhányi homokkőből készült. Magassági jel van elhelyezve a K-i hídfalban. Patak boltozata, Tőzsérné Balázs Mária festményén A romhányi híd 1960-ban, dr. Gáli Imre felvétele, Kiskőrösi Közúti Szakgyűjtemény Építéséről nincs pontos adatunk. Feltehetően az 1795. előtti években készült el, 1790 után ugyanis Nógrád vármegye közgyűlési jegyzőkönyvei többször is említést tesznek a romhányi híd javításáról (1803, 1808, 1815, 1832). Az É-i hídfalban lévő feliratos kő ugyancsak egy javítás időpontját jelezheti (1882) (19). A Nepomuki Szt. János szobor és talapzata 1795-ben valószínűleg utólag került a mellvédre. 104

Next

/
Thumbnails
Contents