Hidak Jász-Nagykun-Szolnok megyében (Szolnok, 2000)

Szikszai Mihály: Jász-Nagykun-Szolnok vármegye közútjainak története a 20. századig

A főbb középkori utak (Vízügyi történeti Füzetek 8.) Jász-Nagykttn-Szolnok vármegye közútjainak története a 20. századig márton-Szentes-Arad útirányból. Az 1825-27. évi országgyűlés kije­lölte az ország 12 vonalból álló főútháló­zatát. A javaslatot az 1832-36. évi ország­gyűlés kiegészítette (a vonalak száma így 13-ra emelkedett) és a XXV. tc.-ben a ki­építendő vasúthálózattá jelölte ki. A me­gye területét a Pest-debreceni és a Pest-aradi vonal érintette. Ez alapján épí­tette ki a Magyar Középponti Vasúttársa­ság az országban másodikként megnyílt gőzüzemű vasútvonalat, a Pestet Szolnok­kal összekötő vasutat. A vonalat 1847. szeptember l-jén nyitották meg. Az 1843-44-es országgyűlés idején ismét felvetődött az országos jelentőségű utak létesítésének ügye. Ezek közül szá­munkra kettő érdekes: az egyik a Budá­ról-Debrecenen-Munkácson keresztül Lembergbe vezető gyorskocsi út terve, a másik a Pest-Szeged-Temesvár-Sze­ben útvonal. Mindkét útvonal régi sószállító utak nyomvonalát követte. A Jászkun Kerületek területét érintették ezek az utak. A Pestről Szebenbe tartó út a Kiskunság területén Félegyházán haladt volna át, a másik útvonal irányában pedig felismerhető az ősi erdélyi sószállító út nyomvonala. A kerületek is kérték, hogy a gyorskocsi út vonala Pest-Szolnok-Törökszentmik­lós-Kunhegyes-Kunmadaras-Balmazújváros felé haladjon, vagy másik lehetőségként a Pest-Szolnok­Törökszentmiklós-Kisújszállás-Karcag-Nádud­var vonalon vigyen Debrecenbe [6]. A korszak jelentősebb hídépítkezései a szolno­ki Tisza-híd újjáépítése, a cibakházi és a tiszafüredi Tisza-hidak, a kunszentmártoni Körös-híd, a karcagi Zádor-híd, a jászberényi Zagyva-híd és a jászdózsai Tarna-híd építése. Az úthálózat fejlesztése Jász-Nagykun-Szolnok vármegye kialakulása után A polgári kori vármegye szervezésekor területén két kiépített kőutat találunk. Az egyik az 1850-es években épült Szolnok belterületén a régi vasútállo­mástól (Indóház) a Tisza-hídig, a másik távolsági köz­lekedést szolgált, ez a Jászberény-Jászárokszállás vo­nalon az ú.n.. "Ne-szólj" csárdáig terjedő szakasz [7]. Az országban az 1880-as évektől mindenütt érez­ték az egységes útügyi törvény hiányát. Mivel a kor­mány nem tudta végrehajtani az egységes szabályo­zást, a leginkább érintett törvényhatóságok (Márama­ros, Torontál) szabályrendeletek kiadásával próbálták a hiányzó felső rendelkezést pótolni. Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében az első útügyi koncepció 1883-ban került a törvényhatóság elé, „Szabályrendelet a megyei közmunka és a megyei utak kezeléséről" címmel. Ebben a közmunka szabá­lyozáshoz kapcsolták a megyei úthálózat megállapítá­sát és a kiépités tervét. A megyei úthálózat jóváhagyá­sát és a kőútépítések sorrendjét az 5/1883. közgyűlési határozat állapította meg. Ez 29 megyei utat tartalma­zott és a 6 kiépitendő út sorrendjét. [8] A kőutak építését elsőként Szolnok és Jászbe­rény kezdte el, majd néhány év múlva csatlakozott Kisújszállás [9]. Az 1890. év fordulatot jelentett az utak igazgatá­sában. Megjelent az első úttörvény, az 1890. évi I. te. Ez pótolta az előző időszak mulasztásait, először ho­12

Next

/
Thumbnails
Contents