Hidak Fejér megyében (Székesfehérvár, 2006)
A megye hídállománya
A megye hídállománya Hídnevek úton minden műtárgyra, átereszre is kiterjedően volt megadva. A jelenlegi híd nyilvántartás annak a településnek a nevét adja, melyben a híd van, vagy amelyhez a legközelebb van, pl. Alcsútdobozi Váli-víz-híd. Az ú.n. „kezelői hídnév" mellett (ez van minden hídnál) néhány hídnak egyedi/közhasználatú/hivatalos neve is van pl. Dunaföldvári Beszédes József Duna-híd [15]. Fejér megyei példát az országos közutak hidjai közül nem tudok említeni, önkormányzati úton Kisapostagon Szent István nevét adták egy hídnak 2001-ben [16]. A hídnévben meghatározó a vízfolyás, illetve az áthidalt akadály neve igen sok név szerepel az iratokban, terveken, sajnos nem mindegyik található meg részletes térképeken sem, s több településen előfordul több híd is, mely ugyanazon a vízfolyáson épült (Pátkán két Rovákja patak híd, Csórón három időszakos vízfolyás híd, Székesfehérváron hat Aszalvölgyi-árok-híd. Vannak összetett: Cinca-Csikgát, Dinnyés-kajtori, Sárvíz-Malomcsatorna stb. nevűek. A megye vízfolyásai közül a legtöbb híd a Sárvíz fölött van, ezeketa hidakat Sárvíz/Nádor néven nevezték (a Sárvizet 1827 óta hívták a vízfolyás rendezésében sokat segítő nádor után Nádor csatornának), a mai nyilvántartásokban általában Sárvíz megjelölés szerepel [17]. .és a Zichy-címer (1804-ből) A mezőkomáromi Sió-híd tájékoztató táblája. Bíró János felvétele A közút, illetve a vasút feletti hidak esetében az áthidalt akadályt kell egyértelműen megadni: Mezőfalva, Dunaújváros-Rétszilas vasút feletti híd. Az aluljáró, felüljáró megnevezés helyett egyértelműbb ez a megjelölés. Székesfehérváron 1932 óta a Széchenyi úti aluljáró vasútvonal alatti közúti átvezetés neve, figyelemreméltó állandóság. Néhány hídnév még különböző korból: Fejérképi A 6. sz. főút zsilipes Zichy-hídja, Bíró János felvétele híd (1840) Székesfehérváron [18]; Ráckeresztúron: Fahíd (kenderáztató irányába), Vashíd (gyalogos), Betonhíd [2]. Az országos közutak hidjai közül a 6. sz. főúton Zichy (zsilipes) és a Váli-víz híd Sörkeváriként ismert a közútkezelőnél. A zsilipes hídon a Zichy család címere és emléktábla található. A 8116 j. út Bella-patak-hídja pedig Úsztató néven szerepel. Tordason a Szent László patak hídja 1963-ban még acélgerendás, fapallós Dobogó híd volt, legalábbis a helyiek között, az ekkor elkészült aszfaltburkolat miatt kezdetben elkéstek a munkábamenők, mert nem ébresztette őket Gyúróra menet az autóbusz [20]. Érdekes, hogy a Dunaújvárosban a Felsőpatakot és a vasutat áthidaló híd Százlábúként ismert, pedig ennél jóval több lába van más hídnak (pl. Kápolnásnyéken). Az önkormányzati hidak 1964-75-ben készült hídlapjain Lovasberényben Cifra híd (egyszerű fahíd, régen lehetett cifra), Pázmándon Arnold, Sáregresen Legelő híd szerepel, az 1945 utáni újjáépítések irataiban pedig Ercsinél gyakran felbukkan a Bevári név, akkor fahídként épült újjá, azóta átépült.