Hidak Csongrád megyében (Szeged, 2003)
A hídépítés fejezetei
A HÍDÉPÍTÉS FEJEZETEI A szép szegedi közúti Tisza-hídból ennyi maradt. (1947-ben gyalogos pontonhíd épült) (Feketeház Fotótár) hazánk legnagyobb (147 m) Langer tartós ívhídjának építésének több részlete, s az is, hogy hasonlóság fedezhető fel a mai alak és az Eiffel-cég 1880-ban benyújtott egyik pályaműve között, azzal a megjegyzéssel, hogy esztétikailag az 1948-ban megépített sokkal előnyösebb. A magyar hidak újjáépítésének egy érdekes fejezete, hogy a szegedi közúti Tisza-híd épen maradt két nyílásából (4-4 főtartó) négy alsópályás, vonóvasas ívhíd épült Berettyóújfaluban, Szeghalmon, Ráckevén és Marcaltőn, utóbbi három ma is, 120 évesen szolgálA MEGYE HÍDJAINAK ÚJJÁÉPÍTÉSE ja a forgalmat. Az újjáépítést tervező és megvalósító mérnökök bátorságát, ötletességét jelzi ez a tény. A csongrádi pontonhidat is felrobbantották 1944 őszén, 1949-ig komp szállította az utasokat. 1946-ban elkezdték a roncsok kiszedését, anyagi források hiánya miatt 1948ban bérbeadta a város a hajóhíd üzemét és államsegélyért folyamodtak. Anyagi támogatást és pontonokat is kaptak: a budapesti Margit (Manci) pontonhídból [2]. A híd történetét feldolgozó tanulmányból megismerhetjük az új hajóhíd műszaki leírást, sőt a hídavatás ünnepségének részleteit is [2]. A háborús pusztításról fennmaradt összesítő adatok szerint a megyében 7 kisebb híd is elpusztult, hat állami, egy törvényhatósági úton [27]. Sajnos tételes kimutatás nem került elő ezekről a hidakról. Befejezésként még néhány megjegyzés: a makói Maros és a szegedi közúti Tisza-híd újjáépítésében jelentó's volt a lakosság által végzett munka, szervezett közmunka folyt 1946-ban is Szegeden. A két közös üzemű Tiszahíd helyreállítása igen nagy feladat volt, melyet a MÁV irányításával az Olasz és Széchy vállalatok és a MAVAG végzett. A felhasználható hídszerkezeteket 22-30 m-re kellett felemelni rendkívül szegényes eszközökkel. Az újjáépítés a CsongrádSzentes közötti és algyői Tisza-hídnál közel 3,7 millió munkaórát igényelt. Új nyílásbeosztású és szerkezetű híd épül (1948.) (Feketeház Fotótár) 63