Hidak Csongrád megyében (Szeged, 2003)
A megye adottságai
A Csongrád megyéhez tartozó Tisza jobbparti terület 7 vízrendszerre bontható. A Dong-ér vízrendszere a Kecskeméttől Kiskunhalasig terjedő kissé magasabb fekvésű vidék vizeit veszi magába és a Dong-ér főcsatorna révén Baks mellett szabadon ömlik a Tiszába. Vízgyűjtő területének egyrésze kívül esik a megye területén. A Vidre-ér belvízrendszer vízgyűjtő területe egy magasabb és egy alacsonyabb fekvésű területből áll. Ennek megfelelően két csatorna szedi fel a vizeit és szállítja a Vidre-éri szivattyútelepre, illetve azon át a Tiszába. A Percsora-Sövényházi vízrendszernek ugyancsak két főcsatornája van. Az egyiket, a Percsorai főcsatornát még 1900 körül ásták ki. Másik főgyűjtőcsatornája az Atka-szigeti Holt Tiszába emeli a vizet. Az Algyői belvízrendszer főgyűjtője, az Algyői főcsatorna torkolati szakasza 1930ban épült, de máig se készült el teljesen. Ennek a csatornának a fő hivatása a hozzá kapcsolt csatornák által szállított belvíz elvezetésén kívül a Fehér-tó vizével való gazdálkodás elősegítése. Az eredetileg kiszárításra ítélt Fehér-tó vizével való gazdálkodás révén vált lehetővé a harmincas évek folyamán olyan természetvédelmi terület kialakítása, mely az Európa országaiban páratlan madárvilágnak pihenőhelyül szolgál. A Tápé-Vesszősi vízrendszer Szillér-BaktóFertői főcsatornája a Szegedtől északra fekvő területek vizeit szedi össze és a tápéi és a vesszősi szivattyútelepekig szállítja, ahol a Tisza a befogadó recipiens. A Gyálai vízrendszer belvizeit a Gyálaréti főcsatorna szedi össze és hozza a Röszke község határában telepített szivattyútelephez, melyen a vizeket a Holt Tiszába ömlesztik. A Körös-ér belvízrendszer főcsatornája a trianoni határon túl, jugoszláv területen, Adorján községnél szabadon torkollik a Tiszába. A vizek kártételeinek elhárítása, mint ismertettük, két nagyszabású, az egész Tisza völgyre kiterjedő koncepció megvalósításán és célravezető működésén múlik: az árvédelem és a belvízvédelem működtetésén. A 19. és a 20. század mérnökei megteremtették az ehhez szükséges alapokat és végrehajtották a szükséges építkezéseket. A belvízrendezések első időszakában (1892-ig) a természetes erek és régi folyómedrek felhasználásával árvédelmi zsilipeket, majd később - főként gőzüzemű - szivattyútelepeket építettek és a legszükségesebb mellékcsatorna hálózatot [7]. A társulatok 470 km hosszban építettek meg csatornahálózatot és létesítettek egy gőzüzemű szivattyútelepet 0,5 m 3 /s teljesítőképességgel. A belvízrendezés második időszakában, tehát 1892-től kezdődően a közelmúlt belvízi tapasztalatainak megfelelően megkezdődtek azok a főcsatorna-bővítések és a mellékhálózat-létesítés, amelyek helyes vonalozásuk miatt ma is alapját képezik belvízhálózatunknak. Ebben az időszakban épültek a mindszenti, ószentiváni, vidre-éri, lúdvári, mártélyi szivattyútelepek. A harmadik fejlődési szakasz jellegét a fennsíki vizek elleni védelem adta meg. Az 1917-es őszi belvizet a szegedi társulat területén tulajdonképpen a fennsíkról leömlő ún. vadvizek okozták. A társulat ezek elleni védelem céljából kénytelen volt megépíteni az ún. Algyői főcsatornát. Az 1940-42-es belvízkatasztrófa ideje alatt újra bővítették a főcsatornákat, s igen sok alkalmi árkolás kiépült mellékcsatornává úgy, hogy az időszak végére a hálózat összes hossza 3128 km-re nőtt. A második világháború s az azt követő gazdasági nehézségek a rendszerfejlesztési munkát teljesen megbénították. Az 1948. évi államosítással a társulatok megszűntek, helyükbe egy egységes vízügyi állami szervezet lépett. Ezzel az időponttal lezárult a belvízrendszer fejlesztésének harmadik szakasza [7]. 13 A MEGYE ADOTTSÁGAI FÖLDRAJZI ÉS VÍZRAJZI ADOTTSÁGOK
