Hidak Bács-Kiskun megyében (1999)
Önkormányzati és más kezelésű hidak (dr. Tóth Ernő)
Önkormányzati és más kezelésű hidak A nemesnádudvari DVCS híd, 1925-ben épült 1960-ban épült, a sárköz II. főcsatorna 6 méter széles hídja Bátmonostori vasbetonhíd Forgalombiztonsági szempontból lényeges a hidak kocsipálya-szélessége. A nem teljeskörű nyilvántartás szerint a hidak mintegy háromnegyedének 5 m-nél szélesebb a kocsipályája. [6] Ez az érték elfogadható. E néhány kiragadott érték nem adhat átfogó képet az önkormányzati és más kezelők által fenntartott hidakról, mégis, remélhetően érdemes rögzíteni ezeket, felhívva ezzel a figyelmet arra, hogy ezen hidak számbavétele és a róluk való gondoskodás fontos, időszerű. Megnyugtató, hogy ebben a megyében korábban körültekintően foglalkoztak az önkormányzati, mezőgazdasági hidakkal, s nem vesztek el csupán részben - azok a dokumentumok, melyből ma még rekonstruálható ezen hidak története, helyzete. E könyv más feezeteiben Kalocsa és néíány település önkornányzati hídjairól külön s szó van. IRODALOM: [1] Vízügyi igazgatóságok nyilvántartásai a megye vízfolyásain lévő hidakról, 1980. [2] Közutak főbb adatai 1989. [3] A Máriakönnyei fahíd javítása (1955. április IS.) KPM Közúti Kirendeltség levele, BKM Tanács VB. Közi. 0. XXIII. 9. b. [4] Előterjesztés a III. ötéves terv út-, híd felújítási tervéről, BKM Tanács VB Építési-Közlekedési és Vízügyi Osztálya, 45 214/1965. Mint előző levéltári jelzet XXIII. 1. a. 60. d. [5] Út- és hídépítési igény bejelentése, Bajai Járási Tanács VB. Ipari és Műszaki Csoportja, 2492/1/1959. [6] Eredeti kimutatások, nem levéltári anyagok 72