49. Hídmérnöki konferencia előadásainak gyűjteménye (Lánchíd füzetek 10., 2008)

Tartalomjegyzék

Hajós Bence: Bevezető a vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Tisza-híd átépítéséhez A pályaszerkezetcsere előkészítése (2005-2007) Ismerve a pályaszerkezet teherbírási elégtelenségét és annak károsodásait, valamint tekintettel a hosszú távon várható teherforgalmi igényekre (beregsurányi határátkelő megnyitása, M3 autópálya beregi szakaszának építési anyagszállítása) a közútkezelő 2005-ben elkészíttette a híd pályaszerkezetének acél ortotrop pályalemezzel való kicserélésének tanulmánytervét. A tanulmánytervet dr. Knebel Jenő készítette (Pont-TERV Zrt.), felhasználva a dunaföldvári Beszédes József Duna-hídnál 2001­ben megvalósított pályaszerkezetcsere tapasztalatait. A tervezés során figyelembe kellett venni a meglévő szerkezet különböző építésű részeit. Két bal parti pillér 1885-ben, két jobb parti pillér 1933-ban, a két hídfő pedig 1982-ben épült. A felszerkezet 1948-ban épült és 1969-1970-ben lett megerősítve. Minderre készülhet el 2009-ben az ortotrop acél pályaszerkezet. 2006. június 19-én a közútkezelő a dilatációk állapotára tekintettel (abnormális hídmozgások miatt kiszakadt a dilatációs szerkezet) a hídon 30 km/h sebesség-korlátozást vezetett be. 2006. október 24. és 27. között az őszi alacsony vízjárást kihasználva a közútkezelő elvégeztette a bal parti mederpillér kimosódásának helyreállítását. Az 1885-ben épített facölöp alapozású bal parti mederpillér bazaltbeton cölöpösszefogó tömbjének teteje súlyosan korrodált és kimorzsolódott a felmenő pillérfal alól, így annak halaszthatatlan bevédése szükségessé vált. A feszített ütemű javítás kedvező vízállási körülmények mellett elkészült. A gerenda kizsaluzását követően egy nappal a Tisza a munkaterületet elöntötte. Az elvégzett javítással a kimosódás veszélye jelentősen csökkent. 2007-ben a közútkezelő megrendelésére Pont-Terv Zrt. 93

Next

/
Thumbnails
Contents