Közúti és vasúti hidász almanach 2007 (Lánchíd füzetek 8., 2008)

HIDÁSZ ALMANACH 2007 KKK Hidász szakmai díjai Feketeházy János-díj Feketeházy János zseniális tervezője volt a Szegedi Tisza-hídnak, a Ferenc József Duna-hídnak, a Komáromi Duna-hídnak és számos más nagyszerű műtárgynak. A Feketeházy János-díjjal az év kiemelkedő tervezőjét jutalmazzák. Kitüntetett: Mátyássy László (2007) Massányi Károly-díj Massányi Károly több nagy folyami, folyó feletti hidunk építésével (dunaföldvári Beszédes József Duna-híd), megerősítésével foglalkozott, emellett sokat tervezett, műgyetemi tanár, címzetes egyetemi docens volt. A Massányi Károly-díjjal olyan kivitelező kollégát jutalmaznak, aki az el­múlt évben hídépítés vagy -felújítás során kiemelkedő teljesítményt nyúj­tott. Kitüntetett: dr. Domanovszky Sándor (2007) Apáthy Árpád-díj Apáthy Árpád minisztériumi hídosztály vezető volt, nevéhez fűződik töb­bek között mintegy ezer kishíd korszerűsítése, a közúti hídnyilvántartas kidolgozása. Az Apáthy Árpád-díjjal olyan kollégát jutalmaznak, aki különösen sokat, kiemelkedőt tett a hidak ügyéért, illetve lebonyolítás során való tevékeny­sége, vagy oktatás, kutatás, közigazgatás, munkahelyi mérnöki tevékeny­ség, műszaki ellenőrzés területén folytatott tevékenysége elismerést érdemlő. Kitüntetett: dr. Trager Herbert (2007). 284

Next

/
Thumbnails
Contents