Közúti és vasúti hidász almanach 2007 (Lánchíd füzetek 8., 2008)
HIDÁSZ ALMANACH 2007 ANNO - 2007 n Hidász beszámolók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóság A megye hídállománya 2007-ben hat híddal nőtt, két híddal csökkent. A növekedést egyrészt az okozta, hogy a Miskolc elkerülő út készítése miatt épült egy felüljáró is. Ezen az úton négy vasúti híd is épült, de ezek természetesen nem a mi kezelésünkben lesznek. A darabszám növekedésének másik oka, hogy a 37 sz. főút négynyomúsítása miatt két hidat elbontottak és öt hidat építettek. Itt is épült még egy híd egy szerviz úton, de az sem lesz a mi kezelésünkben. A darabszám növekedés harmadik oka pedig, hogy a cigándi árvíztározó építése során a tavaly épült nagy hídon kívül idén is épült két kisebb. Ezek természetesen nem a Magyar Közút Kht. beruházásai, de a kezelők mi leszünk. A csökkenés oka, hogy két híd átépül(t) áteresszé. A hidak száma így 759 lett. Mivel a megvalósulási tervek még nem állnak rendelkezésre, a szerkezeti hosszak és a hídfelületek még nem adhatók meg pontosan. Sajnos az mindig elég nagy problémát okoz, hogy a megvalósulási terveket későn kapom meg. Emiatt általában a nyilvántartásba sem tudok minden adatot pontosan beírni. Ezért a következő évben kisebb dolgokat javítani kell. Példa erre a 3 sz. és 35 sz. főutak 11,5 tonnásítása. Ennek a munkának a műszaki átadása 2006. december végére fejeződött be. A megvalósulási tervek egy részét pedig csak 2007. év közepe táján kaptam meg. Jó, hogy legalább egy részét megkaptam, mivel a beruházó és a műszaki ellenőr megszűnt, a kivitelező konzorcium egyik tagja pedig csődbe ment. Természetesen már remény sincs a megvalósulási tervek másik részének a megkapására. Ennek a munkának van még egy érdekessége. A garanciális határidő logikusan 2007 decemberének végén kellett volna, hogy lejárjon. Ennek ellenére 2007. augusztus végén járt le, és ezt csak 2 nappal a lejárat előtt tudtam meg. Természetesen nem volt idő a hibákat végignézni. De ha lett volna idő, akkor se lett volna, aki kijavítsa. 168